Belpol

A Rahimkulov család miatt tört ki a vizsgabotrány a Corvinuson

Lapinformációk szerint a milliárdos Rahimkulov Timur gyermekével kivételeztek – írja a Magyar Narancs.

A jelentős MOL- és OTP-részvénycsomaggal is rendelkező Rahimkulov család, vagyis az ország egyik leggazdagabb famíliájának gyermeke volt az a hallgató, akit a szülők nyomásgyakorlása után soron kívül, külön engedéllyel maga a dékán vizsgáztatott le a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ezután tört ki az egyetemen a vizsgabotrány, ami a kivételezés miatt tiltakozó, etikai vizsgálatot kezdeményező oktatót kirúgásával végződött.

Először a Jelen írta meg, hogy Rahimkulovékről van szó, amit most a Telex több egyetemi forrása is megerősített. A 444.hu szintén úgy értesült, hogy valóban a Rahimkulov család gyermeke az érintett hallgató.

Rahimkulovéké az egyik leggazdagabb család Magyarországon: az orosz-magyar kettős állampolgárságú Rahimkulov fivérek a Forbes 2023-as gazdagember-listáján 176, illetve 133 milliárd forintos (vagyis összesen 300 milliárdos) vagyonukkal a 11. és a 14. helyet foglalják el még úgy is, hogy a megelőző két évben a vagyonuk harmadát elveszthették. Ők az OTP és a MOL egyik legnagyobb részvényesei.

A Corvinus nem mellesleg szintén a MOL részvényeinek a 10 százalékát kapta meg az államtól, az egyetem kuratóriumának elnöke pedig a cég feje, Hernádi Zsolt.

Az érintett hallgató édesapja a lapinformációk szerint az idősebb Rahimkulov fivér, Rahimkulov Timur. Az ő felesége kereshette meg az egyetem vezetését, azt követelve, hogy a gyerekük letehesse a vizsgát, annak ellenére, hogy nem teljesítette a feltételeket. Miután a tárgy oktatója, Ádám Zoltán ezután sem volt hajlandó levizsgáztatni a hallgatót, a dékán külön engedélyt adott, majd saját maga vizsgáztatta le őt egy külön vizsgasor alapján. (via Magyar Narancs)

Fotó: RTL

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?