Gazdaság

Néhány héten belül érkezik a nyugdíjemelés, mutatjuk a pontos összegeket

Már három hét sincs addig, hogy a nyugdíjasok és más jogosultak megkapják az emelt összegű járandóságot, amelyről a hivatalos rendelet október elején jelent meg.

Magyarországon közel kétmillió öregségi nyugdíjas, illetve további félmillió fő más jogcímen részesül olyan ellátásban, járadékban, melynek emelése 2023. novemberben esedékes, így rengetegen várakozhatnak már a magasabb novemberi összegre – írja a penzcentrum.hu.

A nyugdíjak utalása, illetve kézbesítése most is a meghatározott rend szerint történik: az utalás mindig a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső munkanapon történik, ez idén novemberben 10-e, péntek lesz.

2023 novemberétől 3,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak.

A kormány 18,5 százalékra becsülte erre az évre az inflációt, ezért 3,1 százalékos nyugdíjemelésről döntött novembertől, viszont a legfrissebb számítások szerint a kabinet alulbecsülte a 2023-as áremelkedések várható mértékét. Vagyis szakértők szerint a novemberi nyugdíjemeléssel nem lesz inflációkövető az idősek járandósága, mint ahogy azt a törvény előírja!

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a kormány az idén nem jól becsülte meg az inflációt, az ő számításai szerint 19,1 százalék lesz az idei nyugdíjas áremelkedések mértéke és nem a kabinet által figyelembe vett 18,5 százalék. (via penzcentrum.hu)

lapszemle

lapszemle

Vélemény, hozzászólás?