Belpol

Navracsics Tibor: az iskola küldetése, hogy olyan embert neveljen, akire rábízhatjuk a jövő Magyarországát

Az iskola küldetése, hogy tetteiért felelősséget vállaló embereket neveljen, akikre rábízhatjuk a jövő Magyarországát – hangsúlyozta a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken.

Navracsics Tibor, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a szülők és pedagógusok együttműködése nagyon fontos, hiszen az iskola csak így teljesítheti be a küldetését.

Szavai szerint arra van szükség, „hogy félretolva a modern világ varázslatát”, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy hogyan lehet valaki becsületes, felelősséget vállaló ember gyerekként, szülőként, pedagógusként.

Hozzátette: a gyerekek esetében fontos, hogy jelöljenek ki célokat, alkossanak közösségeket. Ez a tanárok és a szülők támogatása nélkül azonban nem valósulhat meg, ezért különösen fontos a köztük lévő jó együttműködés.

Takács Péter, Monostorapáti független polgármestere elmondta, hogy a Versenyképes Járások Program keretében több mint ötmillió forint értékben támogatták az iskolát, az ebből vásárolt eszközöket – okostáblákat, padokat – öt település diákjai fogják használni.

Címlapkép: MTI/ Purger Tamás

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük