Sport

Marozsán Fábián: sokat hibáztam, de párosban még szépíthetek

A világranglistán 53. helyen álló Marozsán Fábián elsősorban a kihasználatlan lehetőségekben látta kiesésének okát, miután kikapott a selejtezőből érkezett Ugo Blanchet-től az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A francia rivális csak a 184. helyezett a világranglistán, mégis négy játszmában búcsúztatta a magyar teniszezőt.

„Grand Slam-tornán egyetlen ellenféllel sem egyszerű játszani, teljesen mindegy, hogy az első százban vagy azon kívül van a világranglistán” – fogalmazott a hazai teniszszövetség közösségi oldalának nyilatkozva a 25 esztendős érdi játékos. – „Sajnos a második és a harmadik szettben nem használtam ki a lehetőségeket, ennek a következménye a vereség.”

Marozsán a 2 óra 50 percig tartó mérkőzés után nem tehetett mást, gratulált a selejtezőbeli három győzelme után a negyedik sikert is bezsebelő franciának.

„Jól játszott az ellenfél, én viszont sokat hibáztam, de párosban még játszom, és ott szépíthetek. Fájó ez a vereség, de gyorsan el kell felejtenem, mert hamarosan következnek más versenyek.”

Az év utolsó Grand Slam tornáján a férfiak mezőnyében Marozsán Fábián mellett Piros Zsombor is búcsúzott az első fordulóban, így a magyarok közül már csak a winston-salemi teniszversenyt szombaton megnyerő Fucsovics Márton van versenyben. A nőknél Bondár Anna és Gálfi Dalma tagja a mezőnynek.

Címlapkép: MTI/EPA/Cristobal Herrera-Ulashkevich

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük