Belpol

Márki-Zay Péter: Mi vagyunk ’56 örökösei

Ezerkilencszázötvenhat mindannyiunké, minden szabadságáért küzdő vásárhelyi, minden szabadságáért küzdő magyar emberé – jelentette ki a hódmezővásárhelyi polgármester hétfőn az alföldi városban.

Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén hangsúlyozta: szabadság nélkül nincs jólét. A forradalom kitörésének számos oka közül az egyik, hogy akkoriban Magyarország nem előre ment, hanem hátra, Magyarországon megfélemlítés és szegénység volt.

A Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) elnöki posztját is betöltő politikus azt mondta, az emberek látták, hogy miközben egy szűk kisebbség, a pártelit, az állampárt vezetői féktelen módon gazdagodnak, nagy jólétben élnek, az átlagember egyre szegényebbé válik.

Márki-Zay Péter szavai szerint “ezt ma mi is át tudjuk élni”. Miközben egy szűk állampárti elit helikopteren és repülőgépen közlekedik, sorra szerzi meg az ország vagyonát, az állam a mindenkinek fontos szolgáltatásokat sem tudja biztosítani. Postákat, vasútvonalakat, az orvoshiány miatt kórházi osztályokat zárnak be, az iskolákban pedig nincs megfelelő tanár, aki az adott szaktárgyat tanítaná.

Mindeközben sanyargatják azokat a városokat, melyek nem kérnek a korrupcióból – tette hozzá. A pártelnök úgy fogalmazott, a két kultúra közötti harcban nem lehet semlegesnek maradni.

“A győzelem, a siker, a gazdagság, a jólét és a szabadság záloga, hogy ne féljetek” – hangsúlyozta Márki-Zay Péter, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy vállalják fel azt a küzdelmet, amelyre hitelesen csak tisztességes nyugati elkötelezettségű, hazájukat szolgáló és azt el nem áruló, becsületes magyar emberek képesek.

Mint mondta, “mi vagyunk ’56 örökösei, mi fogjuk megvédeni Hódmezővásárhelyet, mi fogjuk megvédeni Magyarországot!”.

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminiszere úgy fogalmazott, október 23-a emlékei, képei kitörölhetetlenül benne vannak azokban, akik átélték. A történész, aki 15 éves diák volt 1956 őszén, kiemelte, nem igaz, hogy elbukott a forradalom, hanem leverték a forradalmat. De 13 felfedhetetlen napon keresztül a forradalom az egész országban győzött, és ha nincs szovjet beavatkozás, Magyarországból egy másik Ausztria lehetett volna.

Hiába fojtották el a forradalmat, és hiába minősítették ellenforradalomnak, ’56 szelleme tovább élt, eszméi és részben szereplői voltak a rendszerváltozás fő oszlopai és végrehajtói – mondta. Harminchárom év után igenis győztes volt a levertnek hitt forradalom – jelentette ki Jeszenszky Géza.

Címlapkép: Márki-Zay Péter/Facebook

Vélemény, hozzászólás?