Rettenetes dologra szánta el magát egy asszony Észak-Koreában
Az Észak-Hamgjong tartománybeli Kjongvon megyében egy tanárnő öngyilkosságot kísérelt meg, mert apja, egy befolyásos tisztviselő határozottan ellenezte, hogy összeházasodjon szerelmével
Az Észak-Hamgjong tartománybeli Kjongvon megyében egy tanárnő öngyilkosságot kísérelt meg, mert apja, egy befolyásos tisztviselő határozottan ellenezte, hogy összeházasodjon szerelmével
Norvégia januári gazdasági teljesítménye felülmúlta a várakozásokat, ami a globális kihívásokkal szembeni ellenálló képességet jelzi. A norvég statisztikai hivatal hétfőn
Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában. Macron
Az Európai Bizottság a közös agrárpolitika (KAP) stratégiai terveiről szóló rendelet egyes feltételeinek célzott felülvizsgálatát javasolja az uniós gazdálkodókra nehezedő
A Gázai övezet északi részén minden harmadik 2 év alatti gyermek súlyosan alultáplált, és már fennáll az éhínség veszélye –
Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott
Izraelben békésen ért véget az iszlám böjti hónap, a ramadán első pénteki imája – jelentette be az izraeli rendőrség pénteken.
Az Európa Tanács miniszteri bizottsága elítélte Oroszországot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála miatt, és független nemzetközi vizsgálatot sürget –
Oroszországban pénteken megkezdődött a elnökválasztás, amelyen hat évre választják meg az ország legfontosabb közjogi méltóságát. A szavazólapon négy név szerepel.
A NATO-ba tömörült szövetségesek Ukrajnának nyújtott támogatásával és az élvonalbeli katonai felszerelések biztosításával Ukrajna jelentős ellenállást fog tudni tanúsítani az
Az izraeli parlament, a kneszet jóváhagyta a 2024-es költségvetés háborús módosítását szerdán. Hatvankét szavazattal ötvenöt ellenében az izraeli kormánykoalíciót támogató
Szerdán az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el, amelynek célja az alapvető jogok, a demokrácia, a jogállamiság
A NATO tagállamai elegendő katonai és gazdasági erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megállítsák Oroszország előrenyomulását a Nyugat felé – jelentette ki
Boris Pistorius német védelmi miniszter szerdán engedélyezte a légierőnek a Gázai övezetbe szánt sürgősségi segélyszállítmány eljuttatását – közölte a dpa
Diplomáciai „státusukkal összeegyeztethetetlen lépések miatt” nemkívánatos személynek minősített két orosz diplomatát Ausztria, és felszólította őket, hogy egy héten belül hagyják
Az ukrán katonai hírszerzés drónjai csapást mértek szerdán az Oroszország rosztovi régiójában található Novosahtyinszk olajfinomítójára, a gyár működését leállították –
Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal, és állandó katonai fenyegetést jelent Európára nézve – hívta fel a figyelmet Petteri
A Csernobil közelében élő fonálférgek képesek elviselni az erősebb radioaktív sugárzást is. Ez a képesség egy olyan mutációnak köszönhető, amely
A francia nemzetgyűlés kedd esti szavazásán nagy többséggel támogatásáról biztosította az Emmanuel Macron francia elnök és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij
Az Egyesült Államok további lépéseket tesz 2 milliárd dollár közvetlen katonai hitelnyújtás érdekében Lengyelország számára, és eladásra ajánl fel 96