Gazdaság

Kifakadt a Vezér: nem létező nyugati katonák ukrajnai állomásozása ellen szólt

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország” c. műsorában megdöbbentőnek nevezte Emmanuel Macron korábbi ötletét, hogy nyugati szárazföldi erők államásozzanak Ukrajnában. “Most már ott tartunk, hogy a NATO országainak katonai szintű bevonódásáról beszélünk.

Ha fegyveres konfliktusba kerülnek Oroszországgal, akkor nincsen messze a világháború” – tette hozzá. Az ukrán gabona ügyéről és a fővárosi főpolgármester-választásról is véleményt formált a miniszterelnök.

Önkormányzati választások

Szentkirályi Alexandra lesz a fővárosi főpolgármester jelöltje a Fidesznek. Ennek kapcsán Orbán kifejtette, hogy a legfontosabb, hogy az EU-tól járó pénzt Magyarország megkapja. Ez Budapest számára is fontos, a pedagógusoknak, óvónőknek járó brüsszeli pénzeket visszavonnák, ez a csata zajlik.

Ha várospolitikáról beszélünk, ez a mi nemzetünk fővárosa, az országos ügyekből nem tudja magát kivonni. 2019 óta Budapest fogságban van – mondta Orbán. Budapestnek virágoznia kellene, tisztának kellene lennie a számok alapján, amit a város teljesít a gazdaság alapján.

Azt remélem, hogy olyan főpolgármestert választanak, aki ennek gátat vet, és nem kerül csődbe a város.

Világháború

Most már ott tartunk, hogy a NATO országainak katonai szintű bevonódásáról beszélünk. Ha fegyveres konfliktusba kerülnek Oroszországgal, akkor nincsen messze a világháború.

El lehet jutni egy lokális konfliktustól egy világháborúig.

Ukrán gabona és gazdatüntetések

Orbán Viktor szerint az ukrán gabona ügye az egyik legfontosabb téma az EU-csúcson. Mi a baj gyökere? Magyarország a nemzetközi kapcsolatokat támogatja, a gazdasági együttműködést. Azért ellenezzük az ukrán gabona bevonását, mert az EU bürokratikus, és szigorú szabályozásokat határoz meg az európai gazdáknak: milyen vegyszert lehet használni, milyen műtrágyát stb.

Az európai farmereknek a versenyképességét csökkentik ezzel. Ukarjnában nincsenek ilyen szabályok, olcsóbban termelnek, és el tudják adni – magyarázza. A magyar gazdák eddig el tudták adni Európában a terméküket. A mieink termelnek, ezt el tudják adni, és újra tudnak termelni.

Az olcsóbb ukrán terméket veszik meg most azonban, a magyarét nem veszik meg, bent marad a raktárakban.

Óriási erőfeszítéseket teszünk, hogy ezeket el lehessen adni – teszi hozzá Orbán.

Az egyik lehetőség, hogy ugyanolyan laza szabályokat alkalmazunk Európában, mint amilyen Ukrajnában van, vagy a beérkező import gabonával szemben ugyanazokat a szigorú szabályokat kell elfogadtatni – mondja a kormányfő. Szerinte a jelenleg zajló gazdatüntetések tükrözik a Brüsszellel kapcsolatos európai hangulatot.

Orosz-ukrán háború

Orbán Viktor az interjú elején Ukrajna támogatása kapcsán kijelentette: furcsa érzés Magyarországról Brüsszelbe jönni, itt háborús hangulat, logika és nyelvezet van.

Itt úgy beszélnek a politikusok, mint ha háborút vívnánk. Mi nem vagyunk hadviselő fél, ez nem egy futballmeccs, amikor drukkolni kell valakinek. Ez a higgadsághoz szükséges távolságtartás teljes mértékben hiányzik.

Mi nem állunk háborúval Oroszországgal

– tette hozzá.

Megdöbbentő ötlet, hogy nyugati szárazföldi katonák állomásoznának Ukrajna területén. Nem szabad elveszíteni a tájékozódási képességünket.

Hamarosan élőben szólal meg Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelből, a jelenleg zajló EU-csúcsról jelentkezik be ma reggel.

Részletek hamarosan. (via portfolio.hu)

 Fotó: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Támogasd a Közbeszédet. Köszönjük szépen!

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények