Kiderült az igazság: ezért szegényednek el a magyar nyugdíjasok minden évben
A nyugdíjasok nem arra vágynak, hogy eseti ajándékokkal vagy ilyenek ígéretével (nyugdíjas élelmiszer-utalvány, nyugdíjprémium, nyugdíjas Szép Kártya) próbálják lekenyerezni őket, hanem arra, hogy a nyugdíjuk összegébe a nyugdíjemelés révén beépülő annyi plusz jövedelemhez jussanak, amely szinten tarthatná az életszínvonalukat – írja Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója a Közbeszédnek küldött legfrissebb hírlevelében.
A nyugdíjemelés mai eljárása ugyanis elkerülhetetlenül a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezet – pontosan ezért kell állandóan eseti ajándékokat kitalálni a nyugdíjasok romló közérzetének javítása érdekében.
A legtöbb európai nyugdíjrendszerben – hangsúlyosan ideértve a szomszédos országokat – éppen az utóbbi néhány évben változtatták meg radikálisan a nyugdíjemelési rezsimjeiket.
Hogyan nézhetne ki egy olyan nyugdíjemelés, amellyel minden magyar nyugdíjas sokkal jobban járna, éppen úgy, ahogyan a szlovák, a cseh, a lengyel vagy a balti nyugdíjasok?
Ehhez a nyugdíjakat meg kell emelni az infláció mértékével (eddig nem lenne változás), és az inflációs emeléshez hozzá kell adni a nettó reálkereset növekedésének meghatározott mértékét, jellemzően a növekedés felét.
Egy ilyen emelési rendszerben például ha a tárgyévi infláció 6% lenne, a nettó reálkeresetek pedig 5%-kal növekednének, akkor a nyugdíjakat a következő évben 6 + 2,5 = 8,5%-kal kell emelni.
A nyugdíjas elszegényedési csúszda meredeksége máris csökkenne.
A nyugdíjemelés új rendszerére az teremthetne bőséges fedezetet, ha közelítenék az EU átlagszintjéhez (a GDP 10,9%-a) a nyugdíjrendszerre fordított magyar költségvetési kiadásokat (ami jelenleg mindössze a GDP 7,45%-a).
Idén mindenesetre semmi ilyesmiről nincs szó: a januári 3,2%-os emelést novemberben 1,6%-os visszamenőleges kiegészítő emelés követi, így a nyugdíjak idén összességében az éves nyugdíjas infláció 4,8%-os mértékével emelkednek. A keresetek kétszer ilyen gyors emelkedését nem veszik semmilyen módon figyelembe.
A nyugdíjasok relatív elszegényedését idén sem sikerült lassítani.
Szerző: Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója
Címlapkép: Freepik
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!