Belföld

Itt a nagy bejelentés Magyar Pétertől

Zászlót bontott a Magyar Péter által életre hívott Talpra Magyarok Közössége, és arra is ígéretet tett Varga Judit volt férje, hogy rövidesen pártot alapít. Ígérete szerint ütőképes politikai erőt készül létrehozni, és március 15-i beszédében több kinyilatkoztatást is tett, mit csinálna, ha kormányra jutna.

Morális, politikai és gazdasági válságban van Magyarország – mondta Magyar Péter péntek délután Budapesten, az általa életre hívott demonstráción az Andrássy úton. Véleménye szerint a magyarok kiábrándultak az elmúlt harminc évben a politikai elitből.

A demonstráción Magyar több vádat is megfogalmazott a jelenlegi politikai vezetés ellen, majd az elszámoltatásra is rátért. Többek között azt mondta: le kellene váltani a legfőbb ügyészt, hogy a vádhatóság politikai befolyásoltság nélkül végezhesse munkáját, és csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez.

Nem lesz örök élet és ingyensör

Több követelést is megfogalmazott, illetve ígéreteket is tett, összesen 12 pontot sorolt fel, ilyen volt: az oktatás és az egészségügy rendbetétele, a propagandagépezet megszüntetése, a környezetvédelem kiemelt kezelése, az általa pártfunkcionáriusnak tartott vezetők menesztése, a konstruktív párbeszéd az EU-val és a NATO-val, a nemzeti vagyon alapítványokba történő átjátszásának felülvizsgálata és azonnali leállítása, a fiatalok megsegítésére bérlakásprogram indítása, a magyar kisvállalkozások és gazdák támogatása, illetve a nyugdíjasok, a perifériára szorultak és a beteg gyermekeket egyedül nevelők megtámogatása.

Magyar elmondta:

nem ígér örök életet és ingyensört, de azt igen, hogy tégláról téglára épít egy új hazát, ahol jó megszületni, jó élni és jó gyermeket nevelni

ÉRDEKESSÉG, DE MAGYAR, ÚGY TŰNIK, MINDKÉT OLDAL KINYILATKOZTATÁSAIT MAGÁÉNAK ÉREZTE,

hiszen beszédében nemcsak ellenzéki szlogenek, de olyan kijelentések is szerepeltek, amelyeket a kormánypártok szeretnek hangoztatni elsősorban. Néhány kijelentése szerint már-már úgy tűnt, rögtön kormányzásra készül a még létre sem hozott pártjával.

Magyar Péter kinyilatkoztatta beszédében, hogy véleménye szerint le lehet győzni választásokon a jelenlegi kormányt. Ehhez pedig azt ajánlja, hogy létrehoz egy középen álló politikai erőt, amelyhez mindenki csatlakozását várja. Útjára indította a Talpra Magyarok Közösségét, és rövidesen pedig bejelenti az ehhez tartozó pártot.

Magyar Péter kijelentette:

NEM KÜLDTÉK, HANEM Ő JÖTT, MERT ÚGY ÉREZTE, HOGY EDDIG, ÉS NE TOVÁBB. AHOGY MOST ELJÖTTEK A MÁRCIUS 15-I ESEMÉNYÉRE AZOK IS, AKIK ÚGY ÉREZTÉK, HOGY VÁLTOZTATNI KELL.

Óriási feladat előtt állnak, csak együtt, egy csapattal sikerülhet megváltoztatni az országot. Magyar Péter hozzátette: azon lesznek, hogy példamutató emberek kerüljenek a közösség élére.

Már megmérték az esélyeit

Magyar Péter még nem létező formációja máris szép szeletet lenne képes kihasítani az ellenzéki tortából, a Medián felmérése szerint a teljes népesség 13 százaléka szavazna rá. Ugyanakkor jelentős az elutasítottsága is, és az ellenzéktől is folyamatos támadást kap. A kormánypárti szimpatizánsok szerint ugyanakkor jelentéktelen Magyar próbálkozása.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje a kegyelmi ügy kirobbanása után lépett a politikai színpadra, majd rögtön az ellenzéki és kiábrándult szavazók egyik meghatározó figurája lett úgy, hogy igazán csak szavakban támadta a kormánypártokat és azok politikusait. A Diákhitel Központ volt vezetője, Magyar előbb csak Facebook-posztokban, majd interjúkban fogalmazott meg hangzatos kijelentéseket többek között például Rogán Antallal és más kormánypárti politikusokkal szemben, ám konkrétumokkal az általa vélt történésekről sokadik ígérete után sem állt elő. (via Index.hu)

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények