Belföld

Így néz ki, amikor a kormány uniós pénzből oszt ételt a szegényeknek: dupla áron vásárolt termékek, furcsa kedvezményezettek

A projekt eleve többéves késéssel indult meg, annak idején pont kampányidőszakban, és később az is kiderült, hogy az unió pénzén már 2017-ben is 2023-as árakon vásárolt be a rászorulók számára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – számol be a Hvg.

Csongrád megyében a hátrányos helyzetű települések fele nem kapott az uniós támogatásból vásárolt élelmiszercsomagokból – írja az Átlátszó. A legtöbb csomag minden járásban a környék legnagyobb településébe jutott.

Az uniós támogatásból megvalósult Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program pályázatát is eleve többéves késéssel írták ki, majd valamiért pont a 2018-as választási évben sikerült elindítani. A csomagokhoz akkor levél is járt, miszerint a rászorulók „Magyarország Kormányának intézkedései alapján” jutottak pluszélelmiszerhez, arra a levél már nem tért ki, hogy mindez uniós forrásokból történt.

A program azokat a kisnyugdíjasokat, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő személyeket érintette, akik legfeljebb havi 37 050 forint jövedelemmel rendelkeznek.

Később az is kiderült, hogy a rászorulóknak a kormány, uniós pénzből, már 2017-ben 2023-as árakon vásárolt be, azaz 1 liter tejet a KSH által kiszámolt akkori, 205 forintos átlagárhoz képest 516 forintért vásároltak meg.

Természetesen az Átlátszó megkérdezte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy miért maradtak ki olyan települések a programból, amelyek amúgy szerepelnek a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) kormányrendeletben, illetve azt is, hogy mi alapján választották ki a kedvezményezetteket, illetve hogy mi lett az esetlegesen át nem vett csomagok sorsa.

Válaszában a főigazgatóság annyit közölt, hogy „a célcsoportot, a rászorulók körét a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program tartalmazza. Az esetlegesen át nem vett élelmiszercsomagok a következő osztási alkalmak során kerültek kiosztásra. A rászorulók visszajelzése és elmondásai alapján, várják és örömmel fogadják a csomagot.” (via Hvg)

Fotó: pixabay.com

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?