Belföld

Helsinki Bizottság: Negyedik éve él vissza a kormány a veszélyhelyzettel

Hétfőn volt a veszélyhelyzet első kihirdetésének negyedik évfordulója. 2020. március 11. óta a kormány, élve – jogvédők szerint visszaélve – korlátlan felhatalmazásával, számos olyan veszélyhelyzeti rendeletet fogadott el, amelyeknek semmi közük nem volt a koronavírus-járványhoz vagy az orosz–ukrán háborúhoz.

A kormány 2020. március 11-én hirdetett először veszélyhelyzetet, azóta – egy pár hónapos időszakot leszámítva – folyamatosan fennáll a rendeleti kormányzás, ami lehetővé teszi, hogy a kormány egyik napról a másikra felülírjon törvényeket – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.

A jogvédő civil szervezet szerint a szabályozással egyebek mellett az a probléma, hogy a túl tágan és általánosan megfogalmazott szabályok gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást adnak az Orbán-kormánynak, amit ki is használt, több mint ezer veszélyhelyzeti rendeletet fogadott el.

Számos ilyen rendeletnek semmi köze nem volt a veszélyhelyzet elrendelésének alapjához, a koronavírus-járványhoz vagy az Ukrajnában zajló háborúhoz, hanem a kormány politikai céljait szolgálta – írta a Helsinki Bizottság.

A veszélyhelyzet 2024. május 23-ig tart, de egy törvénytervezet szerint a kormány újból felhatalmazást kapna arra, hogy újabb 180 nappal meghosszabbítsa, 2024. november 19-ig – írja a Helsinki Bizottság, amely összeszedett jó pár olyan rendeletet, amelyben a járványra vagy a háborúra hivatkozva a kormány valamilyen egészen más területet szabályozott. (via Szabad Európa)

Fotó: AFP/Europress/Kisbenedek Attila

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények