Döbbenetes hírek érkezett a 30 év alatti anyák szja-mentességéről
A 30 év alatti anyák szja-mentessége elsősorban az egy gyermeket nevelőknek lesz segítség – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A 30 év alatti anyák szja-mentessége elsősorban az egy gyermeket nevelőknek lesz segítség – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium
Az érintett gazdasági társaságoknak a május végéig készítendő beszámolóikban a társasági adó mellett már az esetlegesen fizetendő globális minimumadót is
Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak – tájékoztatott Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett
Egyre népszerűbb a magyar vidék, ismét kezdik felkapni a lakásvásárlók a budapesti agglomerációt. Tetemes különbségek alakultak ki az év első
Az ország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április
A friss adatok szerint erre költik a fiatalok a munkáshitelt. Az idén januárban bevezetett munkáshitelt a diplomával nem rendelkező, felsőoktatási
41,5 millió forintra rúg Baranyában az otthonteremtés ára. Baranya vármegyében, 21%-os növekedés eredményeként, már a 41,5 millió forintot is meghaladta
Az Erste Bank által kiadott sajtóközlemény szerint idén végre beindulhat a gazdasági növekedés. Elsősorban az élénkülő fogyasztásnak köszönhetően idén 2
Rövid távon nincs esély, hogy a falvakban is megoldható legyen a készpénzhez-jutás. Egyelőre még a városokban lévő ATM-megjelenést is meg
A migráció támogatása helyett a gazdaság újraindítására kellene költeni az európai uniós pénzeket – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
Kétszámjegyű drágulás után már a milliós átlaghoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban. A Duna House adatai szerint
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban. Az átlagdíj
A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók
Az szja-bevallási tervezetek postázását hétfőn éjfélig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel – hívta fel a figyelmet a Nemzeti
A magyarországi munkavállalók 53 százaléka kapott saját bevallása szerint fizetésemelést tavaly, ez alacsonyabb arány a 2023-as 61 százaléknál, ugyanakkor meghaladja
Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az indokolatlan áremelések megakadályozása érdekében – az árrést, a saját
A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében határozottan, minden eszközével fellép az élelmiszeráremeléssel és az áremelőkkel szemben. Hétfőtől
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025. április 1-jétől kötelezővé teszi a zöld konstrukció nyújtását minden, Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (MFL) kínáló
Rekordot döntött tavaly a tagok által fizetett tagdíj összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, miközben a befizetések jóval több mint harmada az
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót