Gazdaság

Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd

Tordai Bence, a párt társelnöke csütörtökön online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy január 1-jével megszüntették azt a bérnővéri rendszert, amivel legalább a centrumkórházakban biztosítani letett az osztályok nyitvatartását. Ez nem volt jó rendszer, de a megszüntetése “láthatólag elképesztő összeomlást hozott magával” – fogalmazott.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: nem bérnővéri rendszerre van szükség, hanem magasabb béreket kell adni az egészségügyi szakdolgozóknak. Hozzátette, hogy most ugyan készül egy béremelés, de az “rettentően alacsony lesz”, mert a tavalyi 18 százalékos infláció után a 20 százalékos emelés “gyakorlatilag a nullával egyenértékű”.

Tordai Bence rámutatott, hogy a szakszervezet adatai alapján 25-30 ezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik a rendszerből, az ő visszacsábításukhoz pedig legalább 35-40 százalékos béremelésre van szükség.

Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere azt mondta, hogy ahelyett, hogy elvennék az önkormányzatoktól a szakrendelőket és a védőnőket, inkább segíteni kellene, hogy az önkormányzatok megfelelő forrásokat és garanciákat kapjanak az egészségügyi ellátásokhoz.

Fotó: 123rf.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük