Belföld

Élet Menete 2025: itt a pontos dátum és a helyszín

2025. május 11-én ismét megrendezik Budapesten az Élet Menetét, amelyen évről-évre több ezer emlékező és együttérző ember vesz részt, hogy közösen hajtsanak fejet a holokauszt áldozatai előtt, és kifejezzék elköteleződésüket az emberi méltóság és az együttélés értékei mellett – tájékoztatta a Közbeszédet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ).

Az idei menet a Cipők a Duna-parton emlékműtől indul május 11-én vasárnap délután 17 órakor, ahol Michel Gourary, az Európai Élet Menete szervezet vezetője mond nyitóbeszédet. Ezt követően Dr. Verő Tamás főrabbi fújja meg a sófárt, majd elindul a menet.

A Jeruzsálem Parknál rövid megemlékezést tartanak: itt kőrakással emlékeznek az október 7-i terrortámadás áldozataira, szolidaritást vállalva az érintettekkel és családjaikkal.

A nagyszínpad a Várkert Bazár előtt kap helyet, ahol a megemlékezés ünnepi műsora zajlik majd. Az est házigazdája Szabó-Kimmel Tamás színművész lesz, zenei közreműködőként pedig fellép a Besh o droM együttes, Wunderlich József színművész és a Sirim kórus.

A résztvevőkkel emlékezik idén Steigervald Krisztián, generációkutató is.

Emlékező beszédet mond Prof. Dr. Grósz Andor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint egy Izraelben élő holokauszt-túlélő, akinek unokája a jelenleg Izraelben zajló háborúban vesztette életét.

Az Élet Menete 2025 nemcsak a múlt tragédiáira emlékeztet, hanem a jelen kihívásaira is reflektál, és a jövőbe vetett reményt, valamint a közösségi összetartozás erejét is hirdeti.

Az Élet Menete Facebook-eseménye az iménti linken tekinthető meg.

Címlapkép: Élet Menete Alapítvány

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük