Kultúra

Diplomaterv készült az üresen álló zuglói zsinagóga új funkciós helyreállításáról

Kuklis Tibor építészhallgató diplomaterve a Budapest 14. kerületében található, Jávorka Ádám utcai egykori zsinagóga épületének revitalizációjával foglalkozik.

Munkájából kiderül, hogy az évek óta üresen álló épület  a meglévő szerkezetek gondos felújításával és átgondolt bővítésével ismét a városi élet részét képezhetné – írja a mazsihisz.hu.

– Vízióm szerint az egykori imaház egy kisléptékű, de már világi középületként születne újjá. Tervemben a hozzáépítés sem tömegképzésében, sem homlokzati megjelenésében sem konkurál a meglévő volt imaházzal, sőt! Mind felszíni, mind a pinceszinti bővítések is a régi és új egységét kívánják szolgálni. Funkcionálisan pedig igyekeztem továbbvinni a synagoga szellemiségét, még ha a szakrális háttér meg is szűnt mára – írja az Egykori zsidó imaház revitalizációja című diplomatervét bemutató cikkben Kuklis Tibor az Építészfórumon.

Kuklis Tibor így fogalmaz: zsinagóga-revitalizációk során jó kiindulás, amikor egy egykori állapotot sejtet az átalakítás. Ez történhet tájépítészeti, építészeti eszközökkel, illetve belsőépítészeti átalakításokkal a zsidó jelképek absztrahálásáva. Tervemben igyekeztem élni ezekekel az eszközökkel, kerülve a túlfilologizálást, vagy az erőltetett visszaépítést.

A meglévő értéktelen toldalékok elbontása és a volt imaház felújítása mellett egy modern megfogalmazású, U-alakú, félnyeregtetős kiegészítés is épül a telken, lekövetve az 1936-os rasztereket. Így az egykori középső traktusban egy átrium alakul ki. A meglévő dongaboltozott pince egy vele együttdolgozó vasbeton dobozzal bővül. A pince legnagyobb helyisége felülvilágítói révén egy nappali földalatti kiállítóhelyként is tud működni, nemcsak kibérelhető esti közösségi térként.

Tevei szerint az új épületrészek teherhordó fala üreges kerámiafalazóblokk, amely kívül textúrált vakolatot kapna,  belül a téglakiosztást láttató festést és glettelést(ezzel is megkülönböztetve a régi vegyes falazatot az újtól). Az új tető szerkezete GLT gerendákból áll. Mivel a ház szorosan körbeépült, nincs mi fele nyitni a külső homlokzatokat. Az átrium négy kör alaprajzú asztalai a belső udvar alatti többfunkciós helyiség felülvilágítóiként is működnek. Kívül fa-alu kompozit ablakos nyílások dominálnak, az átriumban parapet nélküli üvegezés és bordás függönyfal épül.

Intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék.
Tervező: Kuklis Tibor.
Építész konzulens: Pazár Béla.

A teljes szöveget és a fotókat az Építészfórumon, ide kattintva találják.

lapszemle

lapszemle

Vélemény, hozzászólás?