Belföld

Bevezeti a nemi kvótát a Momentum – Donáth Anna szerint a „hatalom a nőiségedben is megaláz, ezért van szükség nemi kvótára”

A Momentum a vasárnapi küldöttgyűlésén nagy többséggel elfogadta, hogy a párt országos elnökségében és a párt saját listáin 2026-tól nemi kvótát alkalmaz a tisztújítások és listaállítások esetén – közölte a Momentum a Közbeszéddel.

Ez azt jelenti, hogy mind a párt Elnöksége, mind a listaállítások esetében a pozíciók 30%-a lesz biztosított a kisebbségben lévő nem, jelen állapot szerint a nők számára. Emellett a párt listaállításai esetében a cipzárelv is alkalmazásra kerül, azaz két azonos nemű jelöltet egy ellentétes neműnek kell követnie.

Donáth Anna, a Momentum újonnan megválasztott elnöke ennek kapcsán elmondta:

Nő vagy, és fel mersz szólalni a rendszer ellen? Akkor a nőiségedben fogunk megalázni – ez a hatalom üzenete ma minden nőnek, aki kritizálni meri a kormányon lévő erőket. Egy olyan rendszerben élünk, amelyben a kormánypropaganda rutinszerűen szégyenít meg fiatal lányokat, és ha kell, a szoknyájuk alá is befotóznak. Ez a rendszer nem tűr kritikát – és különösen nem tűr kritikát a nőktől. A közéleti vitáktól távol, a konyhába kívánnak mindenkit, aki nem az ő hatalmukat építi.

Ezt a hozzáállást látva jutottunk arra, hogy a Momentumban nemi kvótát vezetünk be a párt választási listáin és elnökségében a 2026-os választásoktól kezdődően.”

A döntés értelmében a Momentum pártlistáin legalább 30%-ot el kell érnie a kisebbségben lévő nem arányának. A listák összeállítása során pedig cipzárelvet kell alkalmazni: 2 azonos nemű jelöltet egy ellenkező neműnek kell követnie.

Szeretnénk, ha sokkal több nő lépne be a politikába és vállalna politikai szerepet. A magyar társadalom 52%-a nő, ehhez képest politikai részvételük aránya több mint 20 éve stabilan 10-14%-os. A világ mindeközben elhaladt mellettünk, már a szomszédos országok is megelőztek minket: Horvátországban ~30%, Romániában ~20% a nők aránya a politikában.

A Momentum büszkék vagyunk arra, hogy kiváló női politikusaink és olyan képviselőink, polgármestereink vannak, akik a nők számára kiemelten fontos témákkal is foglalkoznak. Mindemellett a Momentum Mozgalom Nőügyi Munkacsoportja (Womentum) évek óta dolgozik szoros együttműködésben civil szakértőkkel, rendszeresen szerveznek akciókat, demonstrációkat, és monitorozzák a nők reprezentációjának alakulását mind a párton belül, mind a magyar közéletben.

Meggyőződésünk, hogy a legbiztosabb módszer a nők motiválására és a legrátermettebb jelöltek megtalálására a nemi kvóta megfelelő alkalmazása. A kvóta magában már garantálja, hogy több nő jelentkezik politikai képviseleti és vezetői pozícióra, beindítva egy öngerjesztő folyamatot. Ezáltal több nő kerülhet pozícióba, amelynek következtében a kvóta egy idő után ki is vezethető, hiszen beáll a természetes egyensúly a nemek között. Abban bízunk, hogy ezzel hozzájárulhatunk egy sokszínűbb, a magyar társadalmat jobban leképező közélet kialakulásához, és olyan új szemléleteket hozhatunk be a mindennapokba, amely Magyarországot is jobb hellyé teheti.

Címlapkép: Momentum/Közbeszéd

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük