Újból bebizonyosodott, hogy a kommunizmus akkor sem működik, ha vörös helyett narancssárgába csomagoljuk
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebookon reagált arra, hogy az Európai Unió bírósága kimondta: ellentétes volt az uniós joggal a
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebookon reagált arra, hogy az Európai Unió bírósága kimondta: ellentétes volt az uniós joggal a
A Tisza Párt szerint hazudik a kormány az illegális migráció és a gazdasági migránsok betelepítése kapcsán – erről írt a
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti szervezetének elnöke videónyilatkozatban szólította fel Vitézy Dávidot, hogy ne árulja el a Fidesz szavazóit és
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy ugyanolyan szigorúan világítsák át a gyermekekkel foglalkozó egyházi személyeket, mint a gyermekvédelemben dolgozókat
Magyarország jó példát mutat arra, hogyan tud működni a migrációs politika – közölte a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), valamint
A kormány számára kiemelten fontosak a fogyatékossággal élők, ezért emelték a fogyatékosügyi érdekképviseletet a rendszerváltoztatás óta először államtitkári szintre –
A Demokratikus Koalíció (DK) Simonka György ügyében az Igazságügyi Bizottság összehívását kezdeményezte, ezt akartuk elérni a mai ülés napirendjének módosításával
Alább közöljük Márki-Zay Péter pártjának, a Mindenki Magyarországa Néppárt Magyar Péternek írt nyílt levelét, melyet a Közbeszédnek is elküldtek. „Tisztelt
Alább közöljük Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnökének Közbeszédnek küldött hétfői levelét. „Magyar Péter sok-sok hangfelvételt ígért,
Alább közöljük Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Facebook-posztját, melyről a DK sajtóirodája tájékoztatta a Közbeszédet. „Nem elég beszélni,
Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy az iskolák több mint kétharmadát érinti a pedagógushiány.
Megvannak az augusztusi késési adatok, negatív rekordot döntött a MÁV. Megvannak az augusztusi késési adatok: ismét negatív rekordot döntött a
Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie a világhatalmi szinten kialakuló gazdasági jellegű blokkosodásban – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója
A magyar kormány nem oroszbarát, hanem magyarbarát és békepárti: azt nézi, hogy mi Magyarország érdeke, és mit kell tennie azért,
A magyar uniós soros elnökség súlyos kudarc, többet árt, mint használ a magyaroknak. Szégyen – írta Dobrev Klára, a Demokratikus
Alább közöljük Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnökének Közbeszédnek küldött pénteki levelét. „Magyarország közösségi pártja, az Igen
Az LMP szerint az általuk kezdeményezett népszavazással lehet megállítani a kormány „ámokfutását”, megakadályozni a kiemelt kormányzati beruházásokat. Kanász-Nagy Máté, az
„Add vissza az állami kitüntetésed és vonulj nyugdíjba” – írja a közösségi médiában Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője Pokol Béla,
Donáth Anna, a Momentum politikusa a közösségi médiában számolt be róla, hogy gyanusítottként hallgatták ma ki az Ügyészségen, ujjlenyomatot és
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese a Demokratikus Koalíció (DK) aktivistáival látogatott el azokhoz a budapesti irodahelyiségekhez, amelyeket 600