Elérhetetlenné vált Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala
Kora reggel óta elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte a Közbeszéddel, hogy a Facebook kollégáival közösen
Kora reggel óta elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte a Közbeszéddel, hogy a Facebook kollégáival közösen
Az idén is teljesülhetnek a költségvetési és pénzügypolitikai célok, amelyeket a kormány éves szinten vállalt Magyarország biztonsága érdekében – mondta
Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni – jelentette ki Orbán
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az embereknek fizetni kell azért, hogy hozzájussanak készpénzben a keményen megkeresett fizetésükhöz, vagy a jól megérdemelt nyugdíjukhoz
„Az árvíz elleni védekezés elvitte a figyelmet egy rendkívül fontos ügyről. Hazánk egyik legnagyobb múltú cége, a Dunaferr a szakadék
Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa videóban számolt be az országgyűlés Kulturális Bizottságán elhangzottakról, ahol a fideszes alelnök szerint a fák árnyékában kellene
Nagy István agrárminisztert kérdezte az Európai Parlamentben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki az éppen mögötte ülő friss fideszes képviselőt is
A Demokratikus Koalíció (DK) karitatív gyűjtést indít a kórházban hagyott újszülöttek támogatásáért – jelentette be Gy. Németh Erzsébet, a DK
Rózsa András, Zugló megválasztott momentumos polgármestere tegnap az alakuló ülésen letette esküjét, ma pedig a Facebookon jelentette be, hogy eltörlik
Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón. A kormányfő azt mondta,
A magyar és a szerb kormány problémamentes együttműködése biztosítja a lehetőséget arra, hogy ne legyen akadály a vállalatközi együttműködések felépítésében
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási
Két héttel azután, hogy Molnár Csaba, a DK EP-képviselője feljelentette Orbánékat az Európai Unió csalásellenes hivatalánál, a hivatal vizsgálatot indított
A kormány cserbenhagyta és elüldözte a meddő párokat Magyarországról – jelentette ki Földi Judit, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője. Ezek
Az elmúlt hetek eseményei világosan rámutattak arra, hogy veszélyhelyzetben, amikor a központi állami szervek önmagukban nem képesek megoldani a felmerülő
Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt
Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a
A 13, Aradon kivégzett hazafi között pedig olyan emberek is voltak – például Aulich Lajos, Damjanich János, Láhner György, Leiningen-Westerburg
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) az aradi vértanúk emléknapján tisztelettel és kegyelettel emlékezik meg arra a 13 hazafira, akik 1849.
Amikor idén nyáron kiderült, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. 40 millió forintot fizetett ki a Fidesz ötös számú párttag-könyv