Rétvári Bence: az őseink által ránk hagyott hagyományok büszkeségre adnak okot
Az őseink által ránk hagyott hagyományok büszkeségre adnak okot – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Sződi Hagyományközpont, Interaktív
Az őseink által ránk hagyott hagyományok büszkeségre adnak okot – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Sződi Hagyományközpont, Interaktív
Szabadság, emberi jogok és szabad szerelem, ezek azok az értékek, amelyek miatt itt vagyunk – jelentette ki Dobrev Klára, a
A Budapest Pride kapcsán kialakult ügy egész Európára tartozik, hiszen ha egy uniós tagállamban be lehet tiltani a pride felvonulást,
Nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma, ezért kell emlékeznünk, átélni a történelem ezen szakaszát – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megtámadta a Voks 2025-öt és köszönetet mondott a Tisza Pártnak – közölte Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter óva intette az európai politikusokat a magyar emberek sértegetésétől pénteken Komáromban, és rámutatott, hogy nincs
Megemeljük a kalapunkat és köszönjük, hogy dicsőséget szerzett Magyarországnak és okot adott, hogy büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk –
Az ember ránéz a fővárosra és káoszt, dugót, csődöt, Pride-ot lát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió
A magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik, az új intézkedések célja, hogy ezt megőrizzük, és még többen dolgozhassanak – írta a
Magyarországon nem von der Leyen, nem Brüsszel, hanem a magyar emberek fogják megmondani, hogyan akarnak élni – írta a Fővárosi
Csak 95 százalék lett a Voks2025 eredménye, pedig „105 százalék volt megbeszélve” – írta a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán
Hatalmas fordulat: már a lengyelek sem kérnek az ukrán NATO- és EU-tagságból – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán csütörtökön.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terve súlyos energiaellátási kihívásokat jelentene Magyarország számára, minthogy mára a Török Áramlat vezeték jelenti hazánk földgázellátási
A Voks 2025 szavazóinak 95 százaléka elutasította Ukrajna uniós csatlakozását – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. A kormányfő
Donald Trump amerikai elnök jelenléte mindent megváltoztatott az utóbbi évek NATO-csúcstalálkozóihoz képest, így Ukrajna támogatása helyett végre az észak-atlanti szövetség
Itt nem Zelenszkij dönti el, hogy mi történjen, Magyarország nem Ukrajna – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán.
Az Európai Uniót azért hozták létre, hogy békét és fejlődést hozzon a tagállamainak, igazságtalan elvárni bármelyik tagállamtól, hogy vállalja egy
Az Egyesült Államok megerősítette elkötelezettségét az ukrajnai béke megteremtése mellett, amire az utóbbi három év kudarcos, háborúpárti politikáját követően kizárólag
Egy baloldali kormány nem hagyná, hogy 1700 embert rúgjanak ki Dunaújvárosban a Vasműből, amit most az Orbán-kormány egyszerűen csak végignéz
Az imént meghallgatott az Európai Parlament Igazságügyi Bizottsága Brüsszelben a Polt Péter és Orbán Viktor által kreált mentelmi ügyemben –