17 országból érkeztek fiatalok Győrbe: valós robotikai kihívásokon dolgoznak az Audi táborában
Harminc tehetséges fiatal érkezett Győrbe a világ tizenhét országából a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös nyári képzésére,
Harminc tehetséges fiatal érkezett Győrbe a világ tizenhét országából a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös nyári képzésére,
Július 1-jétől Németh Norbert professzor vezeti a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát. Az új dékán a gyakorlati képzés erősítését, a
Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei
Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kisbusz a 84-es főúton, Sárvár térségében, a balesetben hárman a járművekbe szorultak – közölte
Szerdán már több helyen megmutatja magát a nap, miközben a gomolyfelhők továbbra is alakíthatják az égképet. A HungaroMet előrejelzése szerint
Ultrahangvizsgálat, hallás- és látásszűrés, anyajegyvizsgálat, újraélesztési gyakorlatok és zeneterápia is szerepel a Debreceni Egyetem idei Campus Fesztiválos programjai között. Az
A Debreceni Egyetem új vezetőségében általános rektorhelyettesként folytatja munkáját Páll Dénes professzor. Célja, hogy eddigi vezetői tapasztalataira építve támogassa a
A győri Széchenyi István Egyetem a projektalapú oktatás fejlesztésének részeként a közelmúltban sikerrel próbált ki járműmérnök-hallgatóival egy új elektronikai tananyagot.
A kánikulában nemcsak a folyadék mennyiségére, hanem annak hőmérsékletére is ügyelni kell. A nyári hőségben gyorsan, vagy nagy mennyiségben fogyasztott
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói a MosquiTUNE alkalmazással gyűjtenek hazai szúnyoghangokat. A felvételek a MosquiTUNER nemzetközi adatbázist bővítik, és a
Fontos határidő közeleg azoknak a családoknak, amelyek sajátos nevelési igényű, vagyis SNI-s gyermeket nevelnek. A szülőknek legkésőbb 2026. július 22-ig jelezniük kell
A nyár, a tengerpart és a napsütés elmaradhatatlan velejárója a feltöltődésnek, de valljuk be, mindannyiunkkal előfordult már, hogy a gondtalan
Sokan gondolják úgy, hogy a minőségi pihenés egyet jelent a hatalmas kiadásokkal. Pedig a legemlékezetesebb élmények gyakran nem a legdrágább
Az elmúlt napok fülledt, helyenként kifejezetten forró időjárása után átmenetileg mérséklődik a meleg Magyarországon. A hét nagy részében sok napsütésre,
Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb lakossági áram- és gázár az Európai Unióban 2025 második felében az Eurostat friss adatai szerint.
Balesetek és jelentős torlódások nehezítik a közlekedést vasárnap az M1-es autópályán Budapest irányába. Tatabánya térségében több jármű ütközött össze, míg
Kínai autóipari óriásszervezetek delegációja járt a Debreceni Egyetemen – tájékoztatta a Közbeszédet a Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpontja. Az
Az elmúlt években a klímaváltozás hatására rendkívül intenzív hőhullámok érték el hazánkat is, ami drasztikus kihívásokat jelent a munkahelyeken. A
Értékátadás és innováció: átvették diplomájukat a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának végzősei. A Széchenyi
Ritka pillanatnak lehettek tanúi a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara július 16-i diplomaátadó