Van egy hely Magyarországon, ahol most a legfontosabb munka egy kisbaba kezének a megfogása
Új kezdeményezés indult Magyarországon a kórházban maradt csecsemők támogatására. A kistarcsai Flór Ferenc Kórház hivatalosan is várja a „babasimogató” önkéntesek jelentkezését. A program célja, hogy szervezett, biztonságos és szakmailag szabályozott keretek között biztosítson emberi közelséget azoknak a kisbabáknak, akik hosszabb időt töltenek egészségügyi intézményekben.
A kezdeményezésről Balogh Tamás számolt be, aki közölte: hosszas egyeztetést folytatott Ágoston Ibolyával, a Flór Ferenc Kórház csecsemő- és gyermekosztályának főnővérével, valamint a program Dr. Rónaszéki Ágoston főorvos jóváhagyásával indulhat el.
A tervek szerint a kistarcsai intézmény lesz az ország első mintakórháza, amely bemutatja, hogyan lehet a babasimogató programot a jogszabályoknak és egészségügyi előírásoknak megfelelően működtetni. A szervezők hangsúlyozzák: a legfontosabb szempont a csecsemők biztonsága és a kiszámítható, hosszú távú jelenlét biztosítása.
A jelentkezők a Flór Ferenc Kórházzal kötnek önkéntes szerződést, amely nem jár kötelező vállalásokkal, ugyanakkor a csecsemőkhöz kizárólag a szükséges feltételek teljesítését követően léphetnek be. Az önkénteseknek egy közel másfél órás képzésen kell részt venniük, amely magában foglalja a tűz- és munkavédelmi oktatást, az adatvédelmi és minőségirányítási tájékoztatást, valamint a kórházhigiéniai szabályok ismertetését.
A programban részt vevőknek egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon is át kell esniük. Az EKG-, labor- és mellkasröntgen-vizsgálatokat a kórház soron kívül biztosítja a jelentkezők számára. Az összes szükséges dokumentum beszerzése után az önkéntesek hivatalos babasimogatóként kezdhetik meg tevékenységüket, fehér köpenyben és azonosító kitűzővel.
A szervezők külön kiemelték, hogy a csecsemőkről fénykép, videó vagy hangfelvétel készítése szigorúan tilos.
Ágoston Ibolya főnővér tájékoztatása szerint az önkéntesektől minimum heti egy, lehetőség szerint két óra jelenlétet várnak el. A program hosszú távú elköteleződést igényel, ezért kizárólag olyanok jelentkezését várják, akik rendszeresen meg tudják oldani a kistarcsai kórházba történő utazást.
„Ez nem turistalátványosság” – fogalmazott közösségi oldalán Balogh Tamás, hangsúlyozva, hogy a csecsemők számára rendkívül fontos a rendszeresen visszatérő, ismerős arcok jelenléte.
A jelentkezés kizárólag elektronikus úton történik, az érdeklődők az alábbi e-mail címen vehetik fel a kapcsolatot a program koordinátorával: agoston.ibolya@florhosp.hu
Balogh Tamás arra kérte az érdeklődőket, hogy ne próbáljanak egyénileg kapcsolatba lépni az egészségügyi intézményekkel, mivel a cél egy egységes, országosan alkalmazható rendszer kialakítása. Elképzelései szerint a jövőben minden kórházban maradt kisbaba mellett legalább egy, de akár négy-öt önkéntes is jelen lehetne, hogy biztosítsák számukra az élet első időszakában nélkülözhetetlen emberi kapcsolódást.
A kezdeményezés ugyanakkor nem áll meg Kistarcsánál, ugyanis az ötletgazda már felvette a kapcsolatot a Bókay Gyermekklinikával és tervei között szerepel a Bethesda Gyermekkórház, valamint később az ország további egészségügyi intézményeinek bevonása is.
A szervezők szerint a programot fokozatosan, átgondoltan építik fel annak érdekében, hogy hosszú távon egy stabil, biztonságos és a gyermekek érdekeit szem előtt tartó országos hálózat jöhessen létre.
Címlapkép: magnific.com
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!