Külpol

Az EU kiáll az európai zsidó közösségek mellett

Az Európai Unió kiáll zsidó közösségei mellett a jelenlegi nehéz időkben, amikor az antiszemita incidensek száma ismét rendkívüli szintet ért el Európa-szerte – jelentette ki az Európai Bizottság vasárnap.

Nyilatkozatában a brüsszeli testület arra figyelmeztetett, hogy a történelem legsötétebb időszakaira emlékeztet az, hogy az európai zsidóknak ismét félelemben kell élniük.

Senkinek, sem zsidónak, sem muszlimnak, sem kereszténynek sem szabad félelemben élnie, diszkriminációtól vagy az erőszaktól tartania vallása vagy identitása miatt – jelentették ki. Az Európai Bizottság a lehető leghatározottabban elítéli a zsidóság ellen elkövetett “aljas tetteket”, melyek szembemennek mindazzal, amit Európa képvisel: az alapvető értékkel és életmóddal – húzták alá.

“Vissza kell szorítanunk az antiszemitizmus, valamint a muszlimellenes gyűlölet erősödését, ezeknek nincs helyük Európában” – fogalmaztak.

Közölték: az Európai Bizottság a tagállamokkal együttműködve fokozni fogja a biztonsági intézkedéseket. Az EU már növelte az istentiszteletek és egyéb vallási helyszínek védelmére szánt uniós finanszírozást, és további támogatás biztosításán dolgozik. Ezzel párhuzamosan fokozza a vonatkozó jogszabályok végrehajtását annak biztosítására, hogy az online platformok gyorsan és hatékonyan reagáljanak az antiszemita vagy muszlimellenes megjelenéseket, legyen szó terrorista tartalomról, gyűlöletbeszédről vagy dezinformációról – húzták alá.

“Európaiként közös felelősségünk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyűlölet minden formájára, és fellépjünk ellene” – tette hozzá nyilatkozatában az Európai Bizottság.

Fotó: AFP/Odd Andersen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük