Szentkirályi Alexandra: egy év se kellett és a Karácsony-Tisza koalíció máris csődbe vitte Budapestet
Karácsony Gergely főpolgármester és a Tisza Párt egy év alatt eljutottak oda, hogy csődbe vigyék a Fővárosi Önkormányzatot – mondta
Karácsony Gergely főpolgármester és a Tisza Párt egy év alatt eljutottak oda, hogy csődbe vigyék a Fővárosi Önkormányzatot – mondta
Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül, ez
A MÁV-Volán csoportnál június elsején életbe lép a késési biztosítás: a 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a
Brutálisan bántalmazott egy hajléktalant két fiatal, ezért a Győri Törvényszék társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt a 20 éves vádlottat
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját,
Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős
Árvízkészültség van Székelyföldön az elmúlt napok heves esőzései nyomán. Kovászna megye két településén embereket telepítettek ki az áradásveszély miatt, Csíkszeredában
Reviczky Gábor, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Városligetben. A kétnapos „élménydömpingen” korszerű haditechnikai
A vezérszónoki felszólalásokkal folytatta a költségvetést megalapozó törvények vitáját a parlament. A Fidesz és a KDNP felszólalói több fontos módosítást
A jelentősen lecsökkent gyermeklétszám miatt két óvodából áthelyezik a csoportokat, így nevelőket sem kell elbocsátani – közölte Nagykanizsa polgármestere pénteki
A jogi személyek nyilvántartásáról, valamint a jogi személyekkel kapcsolatos egyes bírósági eljárásokról és a végelszámolásról szóló törvényjavaslatok vitáját követően a
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt Csen Ven-csinggel, a Kínai Kommunista Párt Központi Politikai és Jogi Bizottságának titkárával tárgyalt Budapesten –
Összeütközött egy kamion és egy személyautó csütörtök reggel az M0-s autóút Megyeri híd felé vezető oldalán Csömörnél, csak egy sáv
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése elkötelezett a jegybank hatékony és átlátható működése mellett, ennek megfelelően felülvizsgálja és racionalizálja
A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy párral szemben, akik három tonna,
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én. A korábbi évek hagyományait követve
A Tottenham Hotspur nyerte a labdarúgó Európa-liga 2024/25-ös kiírását, mivel szerdán a bilbaói fináléban 1-0-ra legyőzte a Manchester United csapatát.
Ukrajna felvétele az Európai Unióba, ahogy azt Brüsszel erőlteti, óriási veszélyeket rejt Magyarország és a magyar emberek számára – mondta