Zsigó Róbert: a pénztárcájukon érzik az árréscsökkentés hatását a vásárlók
A vásárlók a pénztárcájukon érzik, hogy az élelmiszerek, a drogériai termékek olcsóbbak lettek az árréscsökkentés hatására, az intézkedéssel a kormány
A vásárlók a pénztárcájukon érzik, hogy az élelmiszerek, a drogériai termékek olcsóbbak lettek az árréscsökkentés hatására, az intézkedéssel a kormány
Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélt a Gyulai Törvényszék egy férfit, aki fejszével gyilkolta meg egy ismerősét – közölte az elsőfokon eljáró
A Tisza Párt hatalomra kerülése esetén adót emelne és ezzel pénzt venne el a katonáktól, de nem fogjuk hagyni, hogy
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kedden megnevezte azt a huszonhét játékost, akikre számít a labdarúgó Európa-liga főtábláján, tagja a keretnek
Hetvenéves korában elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező. A magyar szövetség közösségi oldalán közölte kedden a sportember halálhírét. Takács 1979-ben az
Itt az idő, hogy az EU beváltsa a nyugat-balkáni országoknak a bővítéssel kapcsolatban tett ígéreteit – jelentette ki Bóka János
A négy magyar sakkozó közül a honosított orosz nagymester, Szjugirov Szanan szerepelt a legjobban a Fujairah Global elnevezésű nemzetközi viadalon,
Bebizonyosodott, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a főváros részéről csak politikai hangulatkeltés és időhúzás zajlott a szolidaritási hozzájárulás ügyében, miután
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő újabb támadásra készül a Barátság kőolajvezeték ellen – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.
Teljes holdfogyatkozás lesz vasárnap. A különleges égi jelenség 82 percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad
Az Egyesült Államok hétfőn könnyedén, három játszmában legyőzte Kanadát és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Thaiföldön zajló női
A címvédő Ferencváros a Szegeddel találkozik a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A magyar szövetség hétfőn a közösségi oldalán számolt
Az iskola küldetése, hogy tetteiért felelősséget vállaló embereket neveljen, akikre rábízhatjuk a jövő Magyarországát – hangsúlyozta a monostorapáti Művészetek Völgye
A nyarat megnyertük, a választást pedig meg fogjuk – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter a Lázárinfó Extra címmel
Van megfelelő számú pedagógus Magyarországon és az utánpótlásuk is biztosított – jelentette ki Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos kedden Nyíregyházán, a
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az
Európában változás kell – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán. Bóka János – aki a bejegyzésben
Gálfi Dalma kedden két szoros játszmában kikapott a 21. helyen kiemelt cseh Linda Noskovától az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében,
A norvég Bodö/Glimt és a ciprusi Páfosz FC is főtáblára jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A ciprusiak a múlt héten
Három magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Qarabag futballmérkőzés helyszínén szerdán Bakuban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette