Karácsony Gergely: már csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása
Már csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása, látszik a többség az új hatósági szerződés mögött – írta a főpolgármester
Már csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása, látszik a többség az új hatósági szerződés mögött – írta a főpolgármester
Igazságot Lengyelországnak! A lengyel jobboldal óriási győzelmet aratott az elnökválasztáson, a Brüsszel-barát lengyel kormány azóta politikai hajtóvadászatot indított ellenük –
A Demján Sándor 1+1 Programban kiosztott támogatások kétharmada – csaknem 70 milliárd forint – a leghátrányosabb helyzetű régiókban működő cégekhez
Százhetven repülőgép típusú ukrán drónt semmisített meg Oroszország 15 régiójának légterében az orosz hadsereg – közölte csütörtök reggel az orosz
Józsa Levente nem indult el a 74 kilogrammos súlycsoport csütörtöki versenyében, így a magyar csapat befejezte szereplését a kínai Vuhsziban
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót
Budapest, 2025. október 29., szerda (MTI) – Hetvenegy éves korában, szerdán elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató, az ELTE Művészetelméleti
Jövő hétfőn és kedden 25 játékosnak tart edzéseket Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség közleménye szerint a
Az Otthon Start Program az első hat hetében: szeptember 1. és október 15. között már több mint 50 ezer embert
Delaney Collins, a női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kihirdette keretét a jövő héten sorra kerülő németországi tornára. A hazai szövetség
Oroszország sikeresen tesztelte a Poszeidon elnevezésű, legénység nélküli, nukleáris energiával meghajtott tengeralattjárót – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán
Egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Markgráf Ákos, a Puskás Akadémia játékosa, akit
Balesetben elhunyt Süllős Gyula, a Vasas elnökségi tagja, a klub ökölvívó-szakosztályának elnöke. Az egyesület honlapján megjelent szerdai hírben felidézik, hogy
Az élelemiszer árak március óta 5 százalék alatti ütemben nőnek, szeptemberben pedig az éttermi árakkal kiegészített infláció is 4,7 százalékra
Emberölés áldozata lett egy idős férfi Pécsen, a bűncselekménnyel összefüggésben a fia ellen indult eljárás – tájékoztatott a Baranya Megyei
Megnyertük a mozgósítási versenyt, nagyjából kétszer annyian voltunk az utcán, Orbán Viktor beszédét közel kétszer annyian figyelték vagy néztek bele
A magyar gazdaság erősségét mutatja, hogy Európa legnagyobb adócsökkentési programját tudjuk véghez vinni – jelentette ki a kulturális és innovációs
Lezárult a harmadik Köbüki ösztöndíjprogram pályázata, amelyre idén – rekordot döntve – 3857 pedagógus jelentkezett, majdnem kétszer annyian, mint tavaly
Budapest, 2025. október 27., hétfő (MTI) – A legelőkelőbb helyen álló Bondár Anna és Marozsán Fábián egyaránt javított pozícióján a
A kormány döntött, új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak: mostantól évi egymillió forintos támogatást biztosít a számukra – közölte