Árvízvédelmi készültség van több folyó észak-magyarországi szakaszán
A Vízügyi Igazgatóság munkatársai mintegy 334 kilométeren látnak el nappali figyelő- és őrszolgálatot első- és másodfokú árvízvédelmi készültség keretében. Árvízvédelmi
A Vízügyi Igazgatóság munkatársai mintegy 334 kilométeren látnak el nappali figyelő- és őrszolgálatot első- és másodfokú árvízvédelmi készültség keretében. Árvízvédelmi
Az adóhivatali adatokra épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozás számára előnyös megoldást kínál az adókötelezettség gyors és pontos teljesítésére. Február 1. óta
A magyar vízilabda-válogatott címvédőként a hetedik helyen végzett a dohai világbajnokságon, amelynek szombati helyosztóján ötméteresek után 18-16-ra nyert a montenegrói
Szerinte sohasem volt ekkora távolság a brüsszeli politika és az európai emberek érdekei és akarata között. Az új agrárszabályok és
A varsói külügyminisztérium a honlapján közzétett hivatalos állásfoglalásban Navalnij halálának független vizsgálatát, halála összes körülményének tisztázását sürgette. Alekszej Navalnij gyilkosság
Folytatódik az enyhe, tavaszias idő a héten is, az éjszakai fagyok a hét közepére megszűnnek, és a csúcshőmérséklet továbbra is
Sorra dőltek a rekordok. Egy hűvösebb áprilishoz hasonlított az idei február első fele: a hónap első két hetének középhőmérséklete országos
A vízállás péntek reggel 7 órakor Kisköre-alsónál 661 centiméter, Szolnoknál 641 centiméter volt. Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza-tó
A beléptetettek közül a rendőrség 21 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Az ukrán-magyar határszakaszon 4033-an
Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában a Hamász elleni háború 129. napján. Az iszlamista Hamász
Mintegy 5,5 tonna radioaktív víz áramlott ki szerdán a fukusimai atomerőműből a Csendes-óceánba. A szivárgást szerda reggel 9 óra előtt
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc”, ezért 90 millió forint bírságot szabott ki,
Utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék, 2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak, és más
A magyar labdarúgó-válogatott ismét azonos négyesbe került a német csapattal csütörtökön a Nemzetek Ligája 2024/25-ös idényének párizsi sorsolásán. Marco Rossi
Meghaladta az ezret az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) elvégzett robotasszisztált műtétek száma, ami az intézet szerint mérföldkő nemcsak számukra, de
A nagy összegű kifizetések miatt a Magyar Posta is a szokottnál korábban, már hétfőn megkezdi a nyugdíjak postai kézbesítését. A
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje,
Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe az időjárás Magyarországon, ez alól hazánk legnaposabb városa, természetesen Szeged sem kivétel. Portálunk információja szerint
Az egyiptomi határnál fekvő Rafahnál is bombáztak. Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, az egyiptomi határnál fekvő Rafahnál
Az FKF azt kéri, hogy a lomtalanításra vonatkozó előírásokat mindenki tartsa be. Hétvégén kezdődik az idei lomtalanítás a fővárosban: a