Megtalálták az ötödik magyar kajakost is, aki a viharban tűnt el a tengeren Horvátországban
A rijekai rendőrséghez kedden este érkezett bejelentést arról, hogy a viharos időjárásban eltűnt öt magyar állampolgár, akik kajakozni indultak. A
A rijekai rendőrséghez kedden este érkezett bejelentést arról, hogy a viharos időjárásban eltűnt öt magyar állampolgár, akik kajakozni indultak. A
Átadták szerdán Balatonszéplak-felső és Balatonyfenyves vasútállomását, amelyeket mintegy kétmilliárd forintból építettek újjá az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában. A
Folyamatosan nő a foglalkoztatás és a munkanélküliség is egy „elfogadható szinten” van, annak köszönhetően, hogy az inaktívak belépnek a munkaerőpiacra
Áramütést szenvedett és meghalt egy permetező traktor vezetője Letenyén – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Sznopek
Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. „A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája őszi küzdelmeinek,
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség két járművezető ellen, akik autójukkal összeütköztek Salgótarjánban, ennek következtében a járdán egy nő súlyosan
Új mezszponzora van a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárosnak: a SUPERZ. Budapest és a SPORTFIVE Hungary Kft. által kötött
A kortárs európai film meghatározó alakja, Wim Wenders lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége szeptemberben – közölte a Nemzeti
Huszonegyezer levél nyugtatót találtak egy montenegrói rendszámú kisteherautóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 3-as főutat Mezőkövesdnél, ahol egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze szerda reggel –
zámos biztonsági és fenntarthatósági szempontot mérlegelve a büntetés-végrehajtási szervezet úgy döntött, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet néhány hónapon belül
Hat évtizeddel ezelőtti magyar példát követtek a törökök, amikor Arda Güler és Kenan Yildiz személyében két tinédzser is helyet kapott
Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a férfi tavaly március elején egy éjszaka a barátnőjével együtt átment a szomszédos faluba, ahol elmentek
Megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült három ember holttestét – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután. Az MTI tudósítója
Magyar válogatott játékosokkal erősítene a közeljövőben a Veszprém férfi kézilabdacsapata. A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, Bartha Csaba júniusban többször
Az augusztus 28-án kezdődő 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be a közönségnek Szilágyi Zsófia új filmje, a Január 2. A
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megegyezett kedden Kijevben abban, hogy kidolgoznak egy olyan kétoldalú megállapodást, amely
Eltűnt három ember a Tiszában Tokajnál – tudta meg az MTI kedden. Dobi Tamás, a vármegyei rendőrség sajtóreferense az MTI-nek
Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat
Elgázoltak egy nőt két gyermekével kedd délelőtt Veresegyházon, a Fő úton; az egyik gyereket mentőhelikopter vitte kórházba – erősítette meg