A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződést Stinger-rakéták gyártására
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
Kathleen Hicks amerikai védelmi miniszter-helyettes úgy vélte, hogy a NATO-szövetségesek stratégiai versenytársainak gyors terjeszkedése a védelmi ipar terén rámutatott arra, hogy az északatlanti térség védelmi iparának finanszírozása évtizedeken keresztül elmaradt a szükségestől, figyelmen kívül hagyva az igényeket. Egyben feladatnak mondta a bevetésre alkalmas képességek megteremtését, hogy elrettentő erőként szolgáljanak egy agresszióval szemben, valamint győzelmet hozzanak, amennyiben harcra kerül a sor. Hozzátette, a NATO-országok felismerték, hogy a közös védelmi ipari bázis „multiplikáló erőt” jelent, azaz megsokszorozza a belőle származó előnyöket.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója az Amerikai Kereskedelmi Kamara által szervezett védelmi ipari fórumon úgy vélte, hogy ugyan ma Oroszország jelenti a fő veszélyt, de nem az egyetlen zavaró tényező a békére nézve. „Ma minden irányból, és minden téren kihívásokkal nézünk szembe, a terroristáktól, a zsarnokokig, technológiáig és azon túl is” – fogalmazott az elnöki tanácsadó, hozzátéve, hogy a szövetség készen áll arra, hogy a kihívásokat egyszerre legyen képes kezelni.
A NATO 75. évfordulós csúcstalálkozójának hivatalos megnyitója előtt Antony Blinken amerikai külügyminiszter tárgyalt Jens Stoltenberg, NATO-főtitkárral is. A külügyminisztérium közleménye szerint a két politikus üdvözölte az előrelépést a költségek közös viselését illetően, hangsúlyozva, hogy ma a szövetség tagjainak több mint kétharmada teljesíti a GDP két százalékát meghaladó védelmi költségvetési előírást. Egyben tárgyaltak a NATO-csúcstalálkozó keretében csütörtökre szervezett NATO-Ukrajna tanácson várhatóan megszülető döntésről, ami a megfogalmazás szerint hídként szolgál majd Ukrajna NATO-tagsága felé.