Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült
Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon. Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, amikor csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a
Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon. Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, amikor csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Azt írták,
A magyar szövetség (MRSZ) felkérésére a címvédő Vasas az utánpótláskorú játékosokból álló második csapatát is elindítja a női röplabda Extraligában.
Kilenc személygépkocsi karambolozott Bicskénél, az M1-es autópálya 34-es kilométerszelvényénél, Budapest irányába. Az érintett szakaszon egy sávon halad a forgalom –
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot
Az európai parlamenti képviselők többségét adó baloldali blokk több millió uniós választópolgár akaratát vette semmibe azzal, hogy nem választotta be
Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba Romániában, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség következtében. A jászvásári
Megválasztotta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament a testület öt háznagyát (kvesztor), a legtöbb – 559 – szavazatot a bolgár Andrej
A rendőrség felkészült a nyári időszakra, az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében intenzív rendőri jelenléttel őrzik a strandok és szabadvízi fürdőhelyek
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj miatt forgalmirend-változás lesz július 18-21. között – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
Bántalmaztak egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, az ügyben nyomoz a rendőrség. A múlt héten történt esetről a szoljon.hu hírportál számolt
A földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is. Földrengés volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor –
A magyar EU-elnökség célja a gazdabarát agrárpolitika képviselete, amely az unió minden polgárát érinti, mert fontos, hogy mindenki asztalára biztonságos
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi az 53-es számú főúton Akasztó térségében; a
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lébény térségében – közölte az Útinform szerda délelőtt
„Jobb pályán” a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnöksége prioritásai átfogó céljainak meghatározásával komoly elkötelezettséget vállalt az európai versenyképeség javítása mellett –
A megrendelt tankönyvek gyártása a napokban fejeződik be a debreceni Alföldi Nyomdában, a tanévkezdésre minden iskolában ott lesznek a tankönyvek
Kína 716 sportolót küld a jövő pénteken kezdődő párizsi olimpiára – közölte az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál. A 25