Villámcsapás, kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat
Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Heves vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát – közölte
Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Heves vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát – közölte
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre – közölte
Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított kedden egy újabb túszt a Gázai övezetből a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fogságából – jelentették
Kedden a napsütés mellett többfelé erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből délután nagyobb számban alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Ezek az éjszaka
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt újoncot hívott meg a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 26 fős keretébe. Az olasz
Befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya-felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás a vasúti közlekedésben
A kormányzat célja, hogy minden vármegyeszékhelyen legyen áldozatsegítő központ – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Budapesten, miután Újbudán átadták
Szerdán nyitja meg kapuit az 56 éves múlttal rendelkező Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), ahol mások mellett Zara Larsson, Armin van
Hetvenéves korában, hétfőn elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész – tudatta a József Attila Színház kedden az MTI-vel. Mihályi Győző
Megöltek egy idős férfit az öcsödi otthonában; a feltételezett elkövető, egy fiatalkorú fiú elszámoltatását megkezdte a rendőrség – közölte a
Kedden újabb magyar sportolói csoport kelt útra a megnyitóval szerdán kezdődő párizsi paralimpiára, a versenyzők között ott volt Ekler Luca
A Keleti pályaudvar bevezető vágányain kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagy részét, Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan
Egy orosz szárnyasrakétát lőtt le hétfőn reggel Kárpátalja légterében az ukrán légvédelem – közölte hivatalos Facebook-oldalán Viktor Mikita, a Kárpátalja
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt mondta, a csapat 68 aranyéremért utazik a szerdán kezdődő és jövő
Magyarország az értékvállalás szigete – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Kulturális Diplomáciai Értekezleten hétfőn a Müpában.
Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd megrongált Szent Korona-ábrázolásainak helyreállítására – tudatta a Szent István Intézet közleményben az
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki tavaly augusztusban, Szeged belvárosában megtámadott és félholtra vert egy fiatal lányt, pusztán azért, mert
Elgázolt egy embert a Kassáról Hatvanba tartó Hernád InterCity Mezőkövesdnél, ezért jelentősen késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon – közölte
118 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható