Húszmilliárd forinttal kevesebb készpénzt tartanak maguknál a magyarok, mint egy hónapja
Még mindig több készpénz van az embereknél, mint a tavalyi kampányosztogatás előtt, de hónapról hónapra egyre kevesebb marad. 8010 milliárd
Még mindig több készpénz van az embereknél, mint a tavalyi kampányosztogatás előtt, de hónapról hónapra egyre kevesebb marad. 8010 milliárd
Annak idején elsőként a Magyar Narancs, a Mérce és az Átlátszó írt az Orbán- kormány egyes tagjai és baráti üzletemberek
Égi csodák szemtanúi lehetnek, aki kellően megalapozzák a hangulatukat a 350-es sörrel augusztus 20-án: Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz
A szülők csaknem kétharmada szerint 50 ezer forintnál is többet kell költeni gyermekenként tanévkezdéskor. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke
A magyar IBM-cég forgalma egyébként tavaly meghaladta a 12 milliárd forintot, adózás előtti nyeresége 606 millió forint volt. Bezárja a
Nagy királyság ha szorongás nélkül, optimizmussal teli lélekkel állsz a jövő elé, ahogy az alábbi 4 csillagjegy szülöttei teszik. Néha
Rövid látogatást tettünk hazánk egyik legszebb történelmi városában, Győrben, ahol korábbi interjúalanyunkkal, Koller Klaudia ingatlanszakértő és ingatlanmarketingessel találkoztunk. Egy
Nagy kihívás elé néz Orbán Viktor, ha a 2024-es magyar EU-elnökség programjának tényleg „kiemelt célja elérni Románia schengeni tagságát”. Szövetségese,
Szemléletes ábrákat mutatott a 24.hu arról, mitől lettek magasak az új részszámlák sokaknál. Felvázolták, hogyan lehetett volna ezt elkerülni, és
Eddig az élelmiszerárakkal párhuzamosan drágultak az iskolai menzák, a szeptembertől bevezetett árakról viszont még nem lehet biztosat mondani, mert abba
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. június 5-én éjjel, hogy egy férfi Felcsúton, a Rákóczi utcában nehéz zsákot cipel, gyanúsan viselkedik.
A Momentum Donáth Anna üzeneteit bemutató vándorplakátjai hónapok óta járják az országot, amelyeken a – propagandával ellentétben – a valóságról
Egy fizika-matek szakos tanárral készített riportot a Válaszonline, aki egy éve a kiégés elöl menekülve szakmát váltott, és jelenleg sírásóként
A döntés oka, hogy ezentúl a világ más pontjaira szeretnének fókuszálni, ahol szerintük hatékonyabb lehet a működésük. Szinte teljesen kivonul
A nemzetközi szállásközvetítő cég vezetőivel való egyeztetéseim során kapott információk szerint Magyarországon vasárnap estig már a kifizetések 98,2 százalékát rendezték,
Az első félévben a költségvetésből 159 milliárd forintot fizetett ki a kormány állami beruházásokra az erre kijelölt költségvetési fejezetből, vagyis
Január elsejétől hat százalékkal emeli a tartósan beteg családtagjukat otthon ápolók díját a Belügyminisztérium: ez havonta mindössze 2700 forintnyi emelést
Nem nyilvános kormányhatározatokkal juttatott százmilliókat az Orbán-kormány jobbára a Fidesz politikai céljait támogató határon túli szervezeteknek – főleg Erdélybe és
Ki ne szeretné a meglepetéseket? Bár, ha jobban belegondolunk meglepetésből is van kellemes és olyan is, amitől a hátunk borsódzik.
A kormány 2012-ben egységes, mindenki számára elérhető várólista-nyilvántartási rendszert vezetett be, amit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő működtet. Az oldal azzal