Belföld

Akkora az orvoshiány a Szent Imre Kórház szülészetén, hogy nem tudnak rendesen ügyelni

Néhány hét alatt két alkalommal is válságtanácskozást hívtak össze az érintettek az újbudai Szent Imre kórházban kialakult szakorvoshiány miatt, az intézmény nőgyógyászatán ugyanis már olyan kevesen dolgoznak, hogy nem tudják ellátni az ügyeleteket – értesült a hvg360 több forrásból.

Bár az osztály dolgozói több alkalommal jelezték, hogy nincsenek elegen a stabil működéshez, érdemi megoldás egyelőre nem született az ügyben, a kiszámíthatatlan helyzet miatt pedig több szakorvos is fontolgatja a felmondást.

A napokban már odáig fajult a helyzet, hogy ügyeleti időben nem volt szülész-nőgyógyász az osztályon, és bár az Országos Mentőszolgálatot és a Központi Ágynyilvántartót is értesítették és próbálták átirányítani a pácienseket, így is több olyan kismama volt, aki először a Szent Imrébe került, majd onnan kellett átszállítani másik intézménybe. Kérdésünkre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is megerősítette, hogy az intézmény „lemondta az akut esetek felvételét”, a „betegutak szervezéséről” pedig a bejelentés után az OMSZ gondoskodott.

Azt, hogy vannak problémák, még az Országos Kórházi Főigazgatóság is beismerte és elárulták azt is, hányan mondtak fel az elmúlt hónapokban, nevezetesen öt szülész-nőgyógyász szakorvos és hat rezidens egészségügyi szolgálati jogviszonya szűnt meg. Két szakorvos jelenleg a felmondási idejét tölti, két kollégájuk pedig szülési szabadságra megy. (via Hvg360)

Címlapkép: Szent Imre Kórház/Wikipédia

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?