A DK szerint Orbán Viktor beavatkozik más országok belügyeibe
„Nekünk, magyaroknak egy spanyol lapból kellett megtudnunk, hogy Orbán Viktor pénztárcája, Mészáros Lőrinc a bankján keresztül több mint 9 millió euróval támogatta a spanyol szélsőjobboldali párt, a Vox választási kampányát. Ez mai árfolyamon több mint 3 és fél milliárd forint, ráadásul egy olyan banktól, amely 30 százalékban a magyar államé. Ezt nevezik úgy, hogy más országok belügyeibe való beavatkozás, ráadásul annak is a legsúlyosabb, legkonkrétabb módja” – fogalmazott a Közbeszédnek küldött közleményében Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője.
A Demokratikus Koalíció szerint „Orbán Viktor az, aki beavatkozik más országok belügyeibe; Szlovénia és Franciaország után a spanyol választásról is kiderült, hogy vastagon benne volt Orbán Viktor keze is”.
Kálmán Olga szerint „ahogy a nemzeti szuverenitás szókapcsolatot sem szeretnénk többet Orbán Viktor szájából hallani, úgy arról se beszéljen többet, hogy bárki be akarna avatkozni Magyarország belügyeibe, hiszen ilyet csak ő maga csinál más országokkal, méghozzá egy részben állami tulajdonú pénzintézeten keresztül”.
A DK szerint „akár a személyes befolyása érdekében, akár az orosz érdeket képviselve teszi ezt a miniszterelnök, ezzel csak aláássa hazánk európai megítélését, és veszélyezteti az európai szövetségi rendszerben betöltött tagságunkat és pozíciónkat” – tette hozzá a DK-s politikus.
Címlapkép: Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor, fotó: Facebook
Adja hozzá a Közbeszéd híreit a Google hírfolyamához.