Külpol

A demokraták nem adják fel, ismét megpróbálkozhatnak Trump kizárásával

Az amerikai képviselőház egyik vezető demokrata politikusa, Jamie Raskin bejelentette: előkészítenek egy jogszabályt, amely eltávolítaná Donald Trump volt elnököt a novemberi elnökválasztás szavazócéduláiról a 2021. január 6-i lázadásban vállalt szerepe miatt – írja az Axios.

Ezt azután lengette be Raskin, hogy a tegnapi Legfelsőbb Bírósági ítélet értelmében az államok nem, kizárólag a szövetségi Kongresszus zárhat ki jelölteket szövetségi hivatalviselésből.
A szövetségi Legfelsőbb Bíróság a tegnapi nap folyamán egyhangúlag mondta ki azon coloradói bírói döntés megsemmisítését, amely szerint az amerikai alkotmány értelmében az államban nem szerepelhet Donald Trump a szavazólapokon, ugyanis a XIV. alkotmánykiegészítés megtiltja az “esküszegő lázadók” szövetségi hivatalviselését.

A LEGFŐBB SZÖVETSÉGI BÍRÓI TESTÜLET EZZEL TRUMPNAK IGAZAT ADVA KIJELENTETTE, HOGY A TAGÁLLAMOK ELTÁVOLÍTÁSI KÍSÉRLETEI ALKOTMÁNYELLENESEK, ÉS TRUMPNAK A SZAVAZÓCÉDULÁKON A HELYE,

ennek következtében pedig a további államok kizárásai sem maradhatnak érvényben (korábban Coloradón kívül Maine-ben és Illinois-ban is a volt elnök diszkvalifikálása mellett döntöttek).

A tegnapi egyhangú ítélet (amely nem foglalkozott azzal, hogy Trump lázadásban vett-e részt vagy nem) konszenzusa addig terjedt, hogy az államok nem rendelkeznek az eltávolításhoz megfelelő jogkörrel. A kilencfős testület konzervatív szárnya által 5-4 arányban megfogalmazott többségi vélemény azonban tovább ment ennél: azt írják, hogy

KIZÁRÓLAG A SZÖVETSÉGI TÖRVÉNYHOZÁS, AZAZ A KONGRESSZUS ZÁRHATJA KI A SZÖVETSÉGI HIVATAL BETÖLTÉSÉT MEGPÁLYÁZÓ JELÖLTEKET,

így a szövetségi kormányzat vagy bíróságok nem szólhatnak bele ebbe.

Ám ezt az elsöprő erejű konklúziót és magát a többségi határozatot a bíróság liberális tagjai (Sonia Sotomayor, Elena Kagan, Ketanji Brown Jackson) heves hangvételű különvéleményben kritizálták:

 szerintük ebben az ügyben nem volt szükséges, sem helyénvaló csak a Kongresszust felhatalmazni ezzel a kizárólagos jogkörrel, a többségi érvelés széleskörű következtetései ezért légből kapottak, ami ellehetetleníti a lázadók szövetségi kormányzat vagy bíróságok általi felelősségre vonását a jövőben.

Meglepő módon a Trump által kinevezett Amy Coney Barrett érdemben egyetértett a három, demokrata elnök által kinevezett bíró véleményével, viszont különvéleményében annak erős hangnemét kifogásolta, mondván,

“A Bíróság egy politikailag érzékeny kérdést rendezett az elnökválasztás viharos időszakában. Különösen ilyen körülmények között a bírósági írásoknak nem fokoznia, hanem mérsékelnie kellene az ország vérmérsékletét.”

Mindezek után a Kongresszus demokrata képviselője, Jamie Raskin bejelentette, hogy a törvényhozásnak – a bíróság által kizárólagosan ráruházott jogával élve – lépnie kellene az ügyben, ezért belefogtak egy Trump kizárásáról szóló jogszabályjavaslat előkészítésébe. Elmondása szerint a tervezetben a január 6-i eseményeket lázadásnak, az abban résztvevőket pedig lázadónak minősítenék, így kizárva őket a szövetségi hivatalviselésből.

A TERVEZET ELFOGADÁSÁHOZ AZONBAN A REPUBLIKÁNUS TÖBBSÉGŰ ALSÓHÁZ TÁMOGATÁSA IS SZÜKSÉGES, AMI KIFEJEZETTEN VALÓSZÍNŰTLENNEK TŰNIK.

A képviselőház elnöke, Mike Johnson azonnal elutasította a javaslatot, szóvivője úgy nyilatkozott, hogy

“A demokratáknak észbe kell kapniuk. Ebben az országban az amerikai nép dönt a következő elnök személyéről – nem a bíróságok és nem a Kongresszus” (via portfolio.hu)

Fotó: AFP/Frederic J. Brown

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?