A kormány úgy döntött, bizonyos kulcsterületeken – mint a gazdaságpolitika, az energiapolitika, a migrációs politika, családpolitika, kultúra – elvégzi az Európai Unió hatásköreinek rendszerszintű, szisztematikus átvilágítását – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE)
Bóka János az Európa-tanulmányok hálózat második konferenciáján tartott előadásában elmondta: az átvilágítás célja, hogy azonosítsák azokat a területeket, ahol az EU által gyakorolt hatáskörök túlmutatnak az alapszerződési rendelkezéseken.
Hozzátette: azonosítani fogják azokat a területeket is, ahol a hatáskör-megosztás az unió és a tagállamok között „nem feltétlenül optimális”.
A neveléshez, oktatáshoz kapcsolódó fejlesztések azt szolgálják, hogy a gyermekek katolikus, nemzeti nevelést kapjanak, és szeressék a várost, ahol élnek
Újabb tragikus helyzetet szült a magyar egészségügy. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni országgyűlési képviselője, a Népjóléti Bizottság elnöke
A fővárosban kialakult helyzetben csak egyféleképpen, új választással, tisztességes, újonnan kiírt szavazással lehet tiszta vizet önteni a pohárba – jelentette
A pedagógusok munkabeszüntetése polgári engedetlenség formájában, valamint annak tudomásulvétele az érintett gyermekek jogaival kapcsolatosan visszásságot idézhet elő, ezért jogellenes – közölte