Csodálatos összefogás: 1700 rászoruló gyermek kapott iskolatáskát a Máltai Szeretetszolgálattól
Ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá az ötödik alkalommal megszervezett MosolyTáska akció. A gyűjtésben több mint 150 általános iskola diákjai és magánszemélyek is részt vettek, hogy adományukkal a legszegényebb családok gyermekeit támogassák – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint 1485 jó állapotú iskolatáskát és több mint 1 millió forint pénzadományt ajánlottak fel magánszemélyek az adomanyozz.hu oldalon keresztül, amelyből a szervezők további táskákat tudnak biztosítani a rászoruló diákoknak.
Hozzátették, a szervezet munkatársai így ezerhétszáz, iskolaszerekkel megtöltött táskát juttathatnak el a nehéz helyzetben élő gyermekekhez az országban.
Mint írták, a kampány célja idén is az volt, hogy iskolakezdéskor azok a gyerekek is minőségi iskolatáskával indulhassanak el az új tanévben, akiknek családja ezt önerőből nem tudja biztosítani. Az adományok jelentős részét már a tanévkezdéskor megkapták a szervezettel kapcsolatban lévő gyerekek, a maradékot pedig az év során elhasználódott, megrongálódott felszerelés pótlására használják majd fel a máltai iskolák és tanodák – tették hozzá.
Címlapkép: Freepik
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!