Sport

Kerekes Bence világbajnoki ezüstérmes paramászásban

Kerekes Bence ezüstérmet szerzett az AU3 kategóriában a Szöulban rendezett paramászó-világbajnokságon.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség pénteki sajtóközleménye szerint Kerekes először vett részt világbajnokságon, de korábban Innsbruckban győzött egy világkupaversenyen. Ezúttal a selejtezőjét megnyerte, a fináléban viszont megelőzte őt japán ellenfele.

A korábbi világ- és Európa-bajnok, többszörös világkupa-győztes Szijártó András a kilencedik helyen végzett.

Kerekes 2022-ben a magyar nemzeti hegymászó válogatott négyfős expedíciójának tagjaként a világon elsőként mászta meg a pakisztáni Karakorum-hegységben emelkedő 5984 méter magas Bondit-csúcsot, amely nemzetközi szinten is elismert alpinista teljesítmény.

Másfél évvel korábban egy téli mászás során a svájci Mönch északi falán hóviharban súlyos fagyási sérülések keletkeztek a kezén, ennek következtében négy ujját amputálni kellett.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság döntése alapján a paramászás is bekerült a 2028-as Los Angeles-i paralimpia programjába.

Címlapkép: MHSSZ

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük