Belpol

Bóka János: itt az idő, hogy az EU beváltsa a nyugat-balkáni országoknak a bővítéssel kapcsolatban tett ígéreteit

Itt az idő, hogy az EU beváltsa a nyugat-balkáni országoknak a bővítéssel kapcsolatban tett ígéreteit – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Koppenhágában.

Bóka János az európai ügyekért felelős minisztereknek a dán fővárosban rendezendő informális találkozója előtt, au EU Tanácsának honlapjára feltöltött videóban elmondta, hogy a tárcavezetők várhatóan három témát vitatnak meg, az EU bővítését, a jogállamiságot és a belső reformokat.

Bóka János a bővítéssel összefüggésben a nyugat-balkáni országokat emelte ki, rámutatva arra, hogy Brüsszel több mint 20 éve ígéri ezen országoknak az EU-s csatlakozást, hangsúlyozva: itt az idő, hogy betartsák ezen az ígéreteket, máskülönben a szervezet elveszítheti hitelességét ebben a térségben.

Mint mondta, új utakat kell találni a fokozatos integráció összefüggésében, amelyek kézzelfogható előnyöket nyújtanak az emberek és az országok számára, példaként pedig az ingyenes roaming-szolgáltatást említette.

A jogállamiságra kitérve Bóka János kiemelte, minden tagállam szem előtt tartja az európai uniós értékek és az EU pénzügyi érdekeinek védelmét, azonban figyelmeztetett: nagyon fontos, hogy ezek az eszközök ne váljanak politikai nyomásgyakorlás, illetve politikai zsarolás eszközévé.

Az uniós belső reformokra kitérve a miniszter leszögezte: ezen intézkedéseket nem szükséges a bővítés ügyéhez kötni.

„Nem támogatunk egy ‘európai egyesült államokat’, és úgy gondolom, a bővítést nem szabad erre felhasználni; külön lehet őket kezelni” – emelte ki.

Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban Bóka János elmondta, tanulmányozni fogják a Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos által bemutatott, hivatalos uniós szintű közvélemény-kutatásokat tartalmazó Eurobarometernek az EU-s bővítésre vonatkozó felmérését, beleértve azt is, miként állnak országokon belül egyes államok, köztük Ukrajna uniós csatlakozásának kérdéséhez.

„Úgy gondolom, ez egy nagyon politikai ügy, amelynek tárgyalása során a kormányoknak tisztában kell lenniük azzal, mit akarnak a választók és az adott tagállam” – figyelmeztetett.

Moldova uniós csatlakozási folyamatával kapcsolatban pedig Bóka János úgy vélte, azt külön kell kezelni az ukrajnai folyamattól. Hangsúlyozta: Magyarország támogatja Moldova előrehaladását, és ellenez minden, a csatlakozni kívánó országok közötti összepárosítást, a csatlakozás ugyanis a magyar álláspont szerint érdemi alapú.

Címlapkép: MTI/ Balogh Zoltán

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük