Belpol

Bezzeg a Zuckerberg! A Mészáros-család cége bővítheti a József Attila Színházat ötmilliárdért

Hosszú évek tervezése után mostanra biztossá vált: a Közbeszerzési Értesítőben néhány napja feltűnt hirdetmény szerint közel ezer négyzetméterrel bővül a budapesti József Attila Színház, a munkákat pedig a Mészáros Lőrinc, illetve három gyermeke által kézben tartott Fejér-B.Á.L. Zrt., illetve a kormányközeli projektek körül rendre feltűnő Épkar Zrt. végzi el – írja a 24.hu.

Az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., az Art’ O-Dom Első Otthonépítő Kft., és a Színház-Terv Kft. közös munkájaként készült terveket a színház részbeni működését fenntartva kell majd megvalósítani, erre pedig előreláthatan nettó 5 072 953 809 forintot költenek majd.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Tarján László és Vidos Zoltán tervei szerint 1947-1948-ban hatvanlakásos társasházként, illetve a XIII. kerületi MSZMP, illetve a kerületi kultúrház otthonaként született épület arca változatlan marad, az 1968-1969-ben született hátsó színpadi terület és öltözők, valamint az 1986-ban átadott nézőtéri kiszolgáló területek képe azonban megváltozik.

A kormány beruházáselőkészítő alapjából finanszírozott, a Közbeszerézi Értesítő szerint nettó egymilliárd forintból összeállt tervek 2021. december 28-án kaptak építési engedélyt, ezekben pedig egy 5526 négyzetméternyi hasznos alapterületet magában foglaló, akadálymentesített, ötemeletes épület látszik. (via 24.hu, címlapkép: Mém Zsaruk/Youtube)

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük