Belpol

100 ezer aláírást akar gyűjteni az MSZP a közös indulásért

A szocialisták szerint a június elején megrendezésre kerülő önkormányzati és EP-választáson úgy lehet legyőzni a Fideszt, hogy közösen indulnak az ellenzéki pártok, ezért aláírásgyűjtő kampányba kezd az MSZP – jelentette be Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, a párt társelnökei, valamint dr. Tóth Bertalan frakcióvezető a villányi úton tartott háttérbeszélgetésen kedden.

A tervek szerint 100 ezer ellenzéki szavazó aláírását fogja összegyűjteni az MSZP március 15-ig, hogy az ellenzék közös listán induljon a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választásokon. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre társelnökök mellett Tóth Bertalan frakcióvezető is számos érvvel állt ki az ellenzéki pártok közös indulása mellett. Annak érdekében, hogy ez teljesüljön, a párt aláírásgyűjtő kampányba kezd.

Kunhalmi Ágnes elmondta, pártjának elege lett abból, hogy győzködnie kell a többi ellenzéki pártot, ezért úgy döntöttek, hogy 100 ezer ellenzéki szavazó aláírását gyűjtik össze március 15-ig, amivel azt üzenik a pártoknak, hogy „kutya kötelességük” együttműködni. Az MSZP kitelepüléseken, párt irodáin, valamint online is gyűjteni fogja a támogató aláírásokat. Hozzátette, meggyőződése, hogy melléjük fognak állni az emberek. „Nem a pártokkal fogunk foglalkozni, hanem a választókkal, akik Orbánt akarják legyőzni” – tette hozzá Kunhalmi Ágnes.

Dr. Tóth Bertalan, elmondta, hogy az aláírásgyűjtéssel szeretnék az ellenzéki választók támogatását megszerezni és egyben az ellenzéki pártoknak megmutatni, mi a realitás. „Az MSZP ebbe a kampányba tesz bele apait-anyait, mert szeretnénk a Fideszt legyőzni és az ellenzéki választó akaratát érvényre juttatni. Mi a választók oldalán állunk és nyomást szeretnénk gyakorolni a többi ellenzéki pártra” – mondta el dr. Tóth Bertalan, kiemelte, az aláírásgyűjtő kampányt azért is indítják, mert látják, hogy a Fidesz legyőzhető.

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke szerint szükség van ebben a civakodó-veszekedő kórusban van egy józan hangra. Elmondta, hogy a pártja az elmúlt évben három minikampányt is indított, folyamatosan járják az országot, beszélgetnek a választókkal, és mindenhol azt hallják, hogy az ellenzéki választók az együttműködés és a közös indulás mellett vannak. „Ha nem hallgatnak az MSZP-re, az ellenzéki pártok vezetői a választás estéjén pislogni fognak, mint a miskolci kocsonyában a béka és nem fogják érteni, mi történt” – jósolta a szocialista országgyűlési képviselő. Hozzátette, hogy a többség érdeke, hogy együtt induljanak és megnyerjék a választásokat. „Ha a választások estélyén Orbán megint ki fog állni mosolyogva, az gyomrost fog ütni a választókon. Akkor meg fog valósulni, hogy az ellenzéket fogják leváltani” – mondta Komjáthi Imre. „Itt ültünk az ellenzéki pártokkal tavaly januárban és elmondtuk, hogy időben el kell kezdeni a felkészülést” – tette hozzá. „A választók fognak minket agyoncsapni, ha ezt folytatjuk. Azt üzenjük a széttagoltsággal, hogy 2026-ban kormányzóképtelenek vagyunk, ezt nem engedhetjük meg magunknak” – mondta. Ugyanakkor a szocialista országgyűlési képviselő szerint az MSZP-nek nincs félnivalója, Tüttő Katával mandátumot fognak szerezni az Európai Parlamentben. „Nyitottak vagyunk az együttműködésre, de készek vagyunk egyedül indulni” – fűzte hozzá.

Meggyőződésünk, hogy ez egy csapda, nem véletlen, hogy így intézte Orbán Viktor” – mondta Kunhalmi Ágnes azzal kapcsolatban, hogy a két választást egy napra időzítette a kormány. Azt hangoztatta, hogy ami most, az ellenzéki oldalon történik, az a Fidesz érdeke. Az MSZP-s politikus szerint minden felhívásuk ellenére ebbe a csapdába az ellenzéki pártok módszeresen sétálnak bele azzal, hogy egymással versengenek és nem közösen indulnak. „Mit akarnak még az ellenzéki pártok, amikor három oldalról támadják őket?” – tette fel a kérdést. Az MSZP társelnöke szerint az Állami Számvevőszéket, mint bunkósbotot használja a Fidesz az ellenzékkel szemben, utolsó pillanatban megváltoztatták a választási törvényt és a Szuverenitásvédelmi Hivatallal mindenki felett lebeg a kard, aki más véleményen van, mint a Fidesz. Kunhalmi Ágnes szerint, ha az ellenzék nem szedi össze magát a következő választásokra, akkor a rendszer a saját ellenzékét fogja kialakítani.

A szocialista politikusok egy múlt év novemberi, Závecz-féle közvélemény-kutatásra hivatkozva elmondták, több, mint 80 százaléka a választóknak a közös indulás mellett van. Eszerint az ellenzéki választók nem széledtek szét, a 2022-es kudarcot nem az összefogásban látják, hanem az összefogás minőségében. Dr. Tóth Bertalan kiemelte, a közös listára 94 százalék szavazna, még azok is, akik nem feltétlen hívei az összefogásnak.

A szocialista politikusok két forgatókönyvet ismertettek: ha külön-külön indulnak a pártok, akkor az ellenzéki szavazók aktivitása nem lesz olyan magasfokú és külön a pártokra kevesebb szavazat jut majd, mint a közös listára leadott szavazatok. Összefogás esetén az ellenzéki közös lista 35 százalékot kapna, a Fidesz 34-et, így az ellenzék akár 10 mandátumot is szerezhetne, a Fidesz 9-et az Európai Parlamentben. „A Fidesz a közvélemény-kutatások alapján legyőzhető” – hangsúlyozta az MSZP frakcióvezetője. Hozzátette, hogy külön indulás esetén a Fidesz kétharmados győzelme is reális, a mandátumkiosztási rendszerben az elveszett szavazatok a Fideszt erősítenék, így 3-4 mandátummal többet is szerezhetnek, illetve a fővárosban is – hiába győzne Karácsony Gergely főpolgármesterként – a Fidesz kerülne többségbe.

Kunhalmi Ágnes „tűrhetetlennek és megengedhetetlennek”, illetve „erkölcsileg megmagyarázhatatlannak” nevezte az ellenzék külön indulását. Hozzátette, hogy mindkét választáson ugyanaz a rendszer jött létre a legutóbbi törvénymódosítással, így ilyen tekintetben nincs különbség az EP és az önkormányzati választások között.

A párt társelnöke felszólította azokat az ellenzéki képviselőket, akik közös indulással nyerték el megbizatásukat és most elzárkóznak a közös indulástól, hogy adják vissza a mandátumukat. Hozzátette, hogy ha az ellenzék „szanaszét” indul, az ismét a Fidesz kétharmadát vetíti előre és 2026-ra, az országgyűlési választásokra Európának és a belföldi szavazóknak azt üzeni, hogy Orbán verhetetlen. „Ne felejtsük, hogy Orbán Viktor soros elnöke lesz Európának, és egy hajszálra van attól, hogy kétharmadot szerezzen, miközben egy mandátummal meg is verhetnénk” – hívta fel a figyelmet Kunhalmi Ágnes. Hozzátette, hogy az MSZP ajánlata világos: készüljön fel időben a választásokra az ellenzék és induljon közös listán. „Egy dolgot nem próbált ki a magyar ellenzék, hogy ebben az autoriter rendszerben ne csak egy választásra fogjunk össze, hanem két választás között szisztematikusan készüljünk Orbán megverésére. Az MSZP célja pártpolitikai útitervet és az országnak demokratikus útitervet adni” – mondta a szocialista társelnök. (via MSZP)

Fotó: MSZP

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük