Skip to content
Közbeszéd

  • Belföld
  • Külpol
  • Belpol
  • Sport
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Pletykafészek
  • Vélemény
Halálos baleset miatt lezárták az 53-as főutat
Külpol

Több embert megsebesített egy késes támadó

2024.10.28. MTI aktuális,  hírek,  Kína

Öt ember, köztük három kiskorú sérült meg egy késes támadásban hétfőn Pekingben, egyikük sérülése sem életveszélyes – jelentette a kínai állami média.

A támadás helyi idő szerint délután 15 óra után történt a Hajtien kerületben lévő Vancsüancsung és Vanliucsung utak kereszteződésének közelében – áll a CCTV állami televízió jelentésében.

A kínai közösségi médiában közzétett bejegyzések szerint a Pekingben ritkán előforduló késelés a Csungkuancun hármas számú általános iskola kapuja előtt történt, a helyi rendőrség azonban nem erősítette meg az információt.

A gyanúsítottat, egy Tang vezetéknévre hallgató 50 éves férfit őrizetbe vettek, a támadásban megsebesült öt járókelőt pedig kórházba szállították, de egyikük sérülése sem volt életveszélyes

– közölték a hivatalos jelentésben, hozzátéve, hogy a nyomozás folytatódik.

A kínai nagyvárosokban az utóbbi években megszaporodtak a késes támadások.

A hónap elején három ember meghalt és tizenöten megsérültek egy sanghaji bevásárlóközpontban elkövetett késelésben.

Májusban több mint tíz ember, köztük orvosok is meghaltak vagy megsebesültek egy délnyugat-kínai kórházban történt késeléses esetben.

Az idén történt támadások áldozatai között külföldi sérültek is voltak, miután júniusban négy amerikai főiskolai vendégoktatóra támadott egy elkövető Északkelet-Kínában. Emellett a közvélemény figyelmét is felkeltette két különböző városban történt eset, ahol a késes támadók célpontjai japán kiskorú iskolás gyermekek voltak.

Az egyik támadásban egy kínai állampolgár, a másikban pedig egy kínai-japán gyermek szenvedett halálos sérüléseket.

Címlapkép: Pixabay

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

  • Az uniós statisztikai hivatal szerint is a magyar energiaárak a legalacsonyabbak Európában
  • Az elhunyt bajnokokra emlékezett a MOB

Cikkajánló

Itt a Vatikán bejelentése, tudatták a hírt a világgal

Itt a Vatikán bejelentése, tudatták a hírt a világgal

2025.03.05. Közbeszéd

Ferenc pápa klinikai állapota stabil maradt – közölte kedden este a Szentszék az egyházfőt kezelő orvosok véleménye alapján. Ferenc pápának

Brüsszeli botrány! Bizalmatlansági indítvány Von der Leyen ellen

Ursula von der Leyen: szorosan együttműködünk az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében

2025.07.09. MTI

Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit – jelentette

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) élesen bírálta Izraelt pénteken, amiért kiürítteti a Gázai övezet északi részét, mert a szervezet szerint lehetetlen a súlyosan beteg és sérült emberek kimenekítése a területről.

WHO: Gáza evakuálása a súlyos betegeknek „halálos ítélet”

2023.10.14. MTI

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) élesen bírálta Izraelt pénteken, amiért kiürítteti a Gázai övezet északi részét, mert a szervezet szerint lehetetlen

Újabb brutális méretű kínai autógyár épülhet Szegeden.

Szaftos hír érkezett egy autógyártó cégről

2024.06.18. MTI

Csődöt jelentett a Fisker ameirkai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben

Ukrán kormányzó: az orosz erők ismét Harkivot lőtték, áldozatok.

Ukrán kormányzó: az orosz erők ismét Harkivot lőtték, áldozatok

2023.10.06. Közbeszéd

Az orosz erők péntek reggel ismét tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv város központjára, az eddigi információk szerint két halálos áldozata

Putyinnak könyörögnek az ukrán katonák

Putyin szerint Izrael a szíriai események fő haszonélvezője

2024.12.19. MTI

Izraelt nevezte meg a szíriai események fő haszonélvezőjeként Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján. „Reméljük, hogy Izrael valamikor

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Közbeszéd legfrissebb hírei

  • Nagy a baj: szinte teljesen elapadt a hazai tó, ilyet még nem láttál
  • Megszűnik az örökös számolgatás? Szenzációs megoldás érkezett az inzulinrezisztensek és cukorbetegek számára
  • Sokan elkövetik ezt a hibát a reggeli kávéval: Pedig ez történik a testeddel, ha cukor helyett mézet használsz
  • Csak 2 összetevő a konyhából: Lefújtam vele a kertet, és másnapra az összes gaz eltűnt
  • Te is elköveted? Elég egyetlen kanál ebből a 200 forintos szerből: Így lesz a bolti krumpliból is luxuséttermi köretlesz rágós a sült krumpli, hiába veszel prémium alapanyagot
  • Hivatalos: Megvan a garancia az egészségügyi béremelés folytatására – Ezt írták alá Takács Péterék
  • Milliós tömeg indulhat meg: Bakondi György drámai figyelmeztetést adott ki az új migrációs hullámról
  • Jön az extra nyugdíj áprilisban: ennyi lesz a pontos összege
  • 260 993 forint alatti a nyugdíjad? Ennek nem fogsz örülni, sokaknak fájni fog
  • Hidegzuhany a nyugdíjasoknak: minden 3. időst érint Magyarországon
  • Pénzhoroszkóp 2026. április 10.: Váratlan bőség vagy pénzügyi csapda? Mutatjuk, kinek hoz szerencsét a Merkúr
  • Szerelmi horoszkóp 2026. április 10.: A Vénusz tüzes tánca váratlan vallomásokat és forró pillanatokat hoz
  • Napi horoszkóp 2026. április 10.: Sorsfordító felismerések várnak a csillagjegyekre – Téged mi ér ma utol?
  • Itt a friss jelentés: megérkeztek az új magyar adatok, a háború árnyékában minden megváltozik a boltokban
  • Új szabály az április 12.-i választáson! A szavazók nagy része nem is tud róla!
  • Vége a banki csalók trükkjeinek? Hatalmasat lépett az Erste, minden ügyfélnek tudnia kell róla
  • Napi pénzhoroszkóp 2026. április 9.: Fontos fordulat a pénzügyekben
  • Szenvedély vagy szakítás? Szerelmi horoszkóp 2026. április 9.: Három csillagjegynél ma mindent borít a sors!
  • Napi horoszkóp 2026. április 9.: Sorsdöntő fordulat jön, három csillagjegy élete gyökeresen megváltozik
  • Kiderült a titok: Orbán Viktor elmondta, miről állapodott meg valójában Putyinnal még 2009-ben

Oldalak

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Partnerek
  • Rólunk
Közbeszéd logó

Hírek, tények, vélemények.
Minden amiről a köz beszél, csak őszintén, csak egyenesen.

Copyright © 2026 Közbeszéd | Minden jog fenntartva!