Most jött: 2025-ben változnak a Telekom havidíjai, itt a cég indoklása is
2025. április 1-től 3,7% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és
2025. április 1-től 3,7% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és
A Magyar Telekom bejelentette, hogy 2025. január 28-án megszünteti műholdas televíziószolgáltatását, amelyet új előfizetők számára már három éve nem értékesítenek.
A Telekom november 11-étől az összes budapesti metróvonalon elérhetővé tette az 5G hálózatot ügyfelei számára, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. október 22-én kedden 22 órától várhatóan 2024. október 23-án szerdán 18
Lezárult a Magyar Telekom egy hete kezdődött részvény-visszavásárlása, a távközlési társaság június 19. és 26. között összesen 21 200 065
A tavalyi év sikere után idén ismét megrendezésre kerül a Telekomosok Fesztiválja. Az ingyenes élménysorozat célja, hogy sokrétű kulturális programot
Bár alacsonyabb inflációs közegbe léptünk, a telekommunikációs és banki szolgáltatók még mindig a múltbéli áremelkedéseket veszik alapul. Ez nem tesz
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. március 14-én 18 órától várhatóan 2024. március 16-án 8 óráig a