Az MSZP szerint a tanárokon akarja megspórolni a kormány az elhibázott politikája miatti hiányt
2024 januárjától, az új szolgálati jogviszony miatt már máshogy számítják a szolgálati időt, ezért sok száz pedagógus esett el a
2024 januárjától, az új szolgálati jogviszony miatt már máshogy számítják a szolgálati időt, ezért sok száz pedagógus esett el a
A Nyírmeggyesen történt iskolai vetkőztetés miatt információink szerint a szülők feljelentést tettek. „Mai hír, hogy egy nyírmeggyesi általános iskolában egy
Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy az iskolák több mint kétharmadát érinti a pedagógushiány.
Már tanító pedagógus hallgatók, valamint pályakezdő és pályán lévő pedagógusok számára biztosítanak kedvezményes lakásbérlési lehetőséget a baranyai vármegyeszékhelyen a Pécsi
Végre kitört a vakáció, itt a jól megérdemelt pihenés ideje tanároknak, diákoknak egyaránt. Az értékes szabadidőt érdemes hasznosan eltölteni, például
A Tanítanék Mozgalom kezdeményezése a pályázat. „Ceruzán, filcen, festéken, ragasztón, celluxon, dosszién keresztül mindenre lehet gondolni. Gyakorlatilag mindent, amit a
Megtámadták a belgrádi Szent Száva Általános Iskola egyik tanítónőjét, amikor a kopaoniki tanulmányi kirándulásról visszatérve szállt ki az autóbuszból, közölte
Az egyházi iskola tanárát gyerekmolesztálással vádolják, a püspökség az erről beszámoló tanítónő ellen tesz lépéseket. Tavaly év elején egy Győr-Moson-Sopron
Az iskolában a legfontosabb a pedagógus, akit nemcsak erkölcsileg és szavakban, de anyagilag is el kell ismerni, ezért valósul meg
A kormány minden intézkedést megtesz, amivel vonzóbbá tudja tenni a pedagóguspályát – hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes
Jogalkalmazási problémák voltak a pedagógusokat érintő bírósági ügyekben, ugyanis a státusztörvény miatt az iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn a kormányt kérdezik a képviselők, majd tizenhét előterjesztés bizottsági jelentéseinek vitáját folytatják
„A kormány szeretné a felsőoktatási béreket is emelni, de türelmet kérünk. A mostani háborús időszakban rendkívüli kiadások terhelik az országot.
Egy budapesti általános iskolában megdöbbentő felvételt készítettek a diákok hétfőn. Az egyik hatodik osztályos fiút felpofozta és fellökte a történelemtanára
Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke Facebook bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a kormány nem változtat gyökeresen
Szerdán megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint – nemzeti
Enyhíteni kell a tanárhiányt, most már akár elsőéves egyetemistákat is felvesznek iskolai munkára a tankerületi központok. Van olyan intézmény, ahol
Ha nincs tanárhiány, miért kell napközis tanárként délelőtti órákat tartani, alsós tanárként felsősöket oktatni vagy több osztályt összevonva tanítani? Miért
Egy fizika-matek szakos tanárral készített riportot a Válaszonline, aki egy éve a kiégés elöl menekülve szakmát váltott, és jelenleg sírásóként
Miközben a kormány szerint rekordot döntött idén a pedagógusképzésbe felvettek száma és lesz bőven utánpótlás, az ország legnagyobb tanárképzőjén, az