Tompos Márton olimpiával kapcsolatos népszavazást kezdeményez
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában jelentette be, hogy népszavazási kérdést adott be azzal kapcsolatban, hogy az emberek megkérdezése
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában jelentette be, hogy népszavazási kérdést adott be azzal kapcsolatban, hogy az emberek megkérdezése
Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy egy ilyen, a MÁV szempontjából katasztrofális nyár után
Az árvíz utóéletéről készült közvéleménykutatást Bojár Ábel, az Opinio Institute kutatási igazgatója osztotta meg a Közbeszéddel. A társadalom döntő többsége
Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi médiában reagált arra a hírre, miszerint Nyírmeggyesen egy iskolában alsóneműre vetkőztettek gyerekeket büntetésből. „Olvasom
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon jelentette be, hogy pártja minden lehetséges segítséget megad az árvízi védekezés érdekében. „A
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebookon reagált arra, hogy az Európai Unió bírósága kimondta: ellentétes volt az uniós joggal a
Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy az iskolák több mint kétharmadát érinti a pedagógushiány.
„Add vissza az állami kitüntetésed és vonulj nyugdíjba” – írja a közösségi médiában Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője Pokol Béla,
Donáth Anna, a Momentum politikusa a közösségi médiában számolt be róla, hogy gyanusítottként hallgatták ma ki az Ügyészségen, ujjlenyomatot és
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebookon jelentette be, hogy pártja határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy tiltsák be a telefonhasználatot
A Momentum csepeli oktatáspolitikusa, szintén a Madáchból kirúgott tanár – Dukán András Ferenc – is felszólalt a hétfő esti belügy
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon tett közzé videót arról, ahogyan reggel át akartak rajtuk hajtani kamionnal, amikor
Tompos Márton, a Momentum elnöke és Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője a Facebookon számoltak be arról, hogy reggel egy kamion
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában hívta fel rá a figyelmet, hogy egy nappal azután állami kitüntetésben részesítették Ungváry
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke a Facebookon számolt be róla, hogy feljelentést tesz az egri választókerületek átrajzolása miatt, azon hangfelvétel alapján, amelyben
Horváth Ferenc, egy madáchos szülő mondta el a Momentum videójában, hogy hogy is érez és mit is gondol a 24 éve
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon fejtette ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy miért kellene a MÁV-ot. „Egy szolgáltatás,
Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi médiában fejtette ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester elképzelhetőnek tart egy
Erről Tompos Márton, a Momentum elnöke tájékoztatta a Közbeszédet. Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon számolt be róla, hogy válaszolt kérdéseire
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon mondott köszönetet Vérő Verának és a Magyar Anyáknak, akik szeptember 5-re szolidaritási gyűlést szerveznek