4 csillagjegy, aki meggazdagszik 2024 tavaszán
A következő négy csillagjegynek a tavasz jelentős előrelépést hozhat: A Kos az elmúlt hetekben és hónapokban rendkívül keményen dolgozott, most azonban a
A következő négy csillagjegynek a tavasz jelentős előrelépést hozhat: A Kos az elmúlt hetekben és hónapokban rendkívül keményen dolgozott, most azonban a
Nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, de a délkeleti tájakon szerdán és csütörtökön délelőtt is még több lehet a felhő felettünk.
Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter
Az MVM Mobiliti Kft. az MVM Csoport tagjaként – a 2022 végén elnyert, tíz helyszínre szóló támogatási forrást követően –
A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején – mondta
Szakértők szerint élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, és egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit. Megjegyezték
Cseréljük le a vörös húsokat heringre, szardíniára, szardellára az étrendünkben, és 2050-ben már évente 750 ezer halálesetet fogunk megelőzni ezzel
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) adatai szerint 2021-ben 93 680-an, 2022-ben 99 174-en tettek sikeres B kategóriás vizsgát. A
A brüsszeli Euractiv hírportál kedden publikálta a Europe Elects nevű választási előrejelzésük legfrissebb adatait, amelyekből kiderült, hogy hány EP-mandátumra számíthatnak
A népszavazás kezdeményezője, Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy időarányosan jelentős elmaradásban vannak a szükséges
A Mol megnyitotta a térség legnagyobb kapacitású szénsemleges hidrogéngyártó üzemét. A Mol Százhalombattán átadta a kelet-közép-európai régió legnagyobb zöldhidrogén-fejlesztő üzemét.
Az Eurobarométer közzétette legújabb közvélemény-kutatását, amelyet 2024 februárja és márciusa között végzett el. A felmérés az Európai Parlament Közvélemény-figyelő Osztálya
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársai fémtárgyak vízből való kiemelésére specializálódott mágneshorgászok közösségimédia-bejegyzései alapján becsülték meg az elvesztett horgászfelszerelések
Éjszaka a belga bíróság hatályon kívül helyezte a Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) megtartását tiltó polgármesteri határozatot, a rendezvény korlátozás nélkül
A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt – tette közzé
Népszerű diéták, például a ketogén étrend vagy az időszakos böjt és a velük járó kalória- és tápanyag-korlátozás, illetve a behatárolt
Ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány 24 fős bő keretet hirdetett, amelyből 14-16 játékos készülhet majd május 20-tól az első, hathetes
Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és
Az, hogy hogyan éljük az életünket, csupán tudatos választás kérdése. Ez nem hókuszpók és mese, ez a tény. Ha minden
Beköszöntek a szupercellák északnyugaton, Sopron és Mosonmagyaróvár térségét is elérték az Ausztriából besodródó szupercellák. A zivatarokat felhőszakadásszerű eső és borsó