Tragédia! Kerékpárost gázolt el a vonat
Baleseti helyszínelés miatt szünetel a vonatforgalom Balatonfenyves és Fonyód között, Fonyód és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek – közölte a Mávinform
Baleseti helyszínelés miatt szünetel a vonatforgalom Balatonfenyves és Fonyód között, Fonyód és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek – közölte a Mávinform
Két ember vesztette életét egy kis repülőgép balesetében a Malawi-tónál, egy fiatal nő csodával határos módon túlélte. Kedden tragikus légi
Közel ötszázhatvanezer tanulót érinthetne, ha az olaszországi iskolákba járó bevándorlógyerekeket állampolgárságban részesítenék – számolta ki a Tuttoscuola oktatási portál csütörtökön,
Az MVM egy jelentős intézkedéssel szüntette meg a lakossági gázszámlák korábbi szélsőséges ingadozásait, amelyek egy 2022-ben bevezetett kormányhatározatra voltak visszavezethetők.
A kormány felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, „hogyan tudjuk perben érvényesíteni a migrációval kapcsolatos költségek egy részét” az
A Déli pályaudvarról Keszthelyre közlekedő Balaton Intercity Balatonszemesen egy gyalogos átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben meghalt. A helyszínelés
A majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, minden európai uniós tagállamnak is fel kell készülnie a betegség
A tűzijáték fontos hagyomány és jó kikapcsolódás a családoknak, de ennyi pénzt elkölteni rá felelőtlen pénzszórás ebben a helyzetben –
Több mint tizenegyezer ukrajnai gyerek nyaralhatott a háború kitörése óta eltelt két és fél évben Magyarországon, elsősorban a karitatív szervezetek
Az idei második negyedévben szezonális kiigazítással 0,3 százalékkal nőtt a haza össztermék (GDP) az első negyedévvel összevetve az euróövezetbe és
A szlovák kulturális tárca vezetése által végrehajtott személycserék ellen tiltakozva kormányellenes tüntetést tartott Pozsonyban a szlovák törvényhozás két ellenzéki liberális
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a kórházi káosz és az elmaradó műtétek kapcsán, mivel
Lezajlott a 32. heti Eurojackpot pénteki sorsolása, egy magyar szerencsés 33 millió forintnak örülhet. Egy magyar szerencsés is örülhetett a
A Gondosóra program indulása óta több mint 22 ezer életet mentett meg és 360 ezer esetben nyújtott hétköznapi segítséget –
Egyre tudatosabbak a fiatalok a pénzügyekben, és erősödött a megtakarítási szándékuk az elmúlt egy évben – derült ki az OTP
A vízparton lévő kövekre zuhant egy német férfi a balatonlellei mólónál. Többen a sérült segítségére siettek, majd tűzoltók és a vízimentők
Bár jelenleg még tart a meleg, gondolni kell a téli hónapkora is. Számos háztartás van, ahol a fűtést tűzifával oldják
Mircea Lucescu lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. „Mircea Lucescu 38 év után visszatér a válogatott élére” – jelentette
Baleset történt az M0-s autóúton kedd délután az M3-as felé vezető oldalon, a maglódi kihajtó közelében, több kilométeres a torlódás