Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából,
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából,
Nagyon veszélyes tendenciának nevezte pénteken a Kreml szóvivője, hogy európai politikusok folyamatosan az ukrajnai konfliktusba való közvetlen beavatkozás lehetőségéről nyilatkoznak.
Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió
Az Egyesült Államok egymilliárd dolláros katonai segítséget hagyott jóvá és indít útnak Ukrajna számára – közölte az amerikai külügyminisztérium, miután
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egy magas rangú tisztje, Ahmad Haghtalab kijelentette, hogy Teherán kész megváltoztatni nukleáris doktrínáját válaszul Izrael
Észak-Korea kilőtt egy ballisztikus rakétát az ország keleti partjainál, idézte a dél-koreai hadsereg közleményét a Reuters. A japán parti őrség is arról
Két orosz rakéta is eltalálta az ukrajnai Dnyipropetrovszk középső részét, ahol kilenc ember, köztük három gyerek, egy nyolcéves és két
Legalább tizenhárom ember megsebesült, amikor szerdán egy Libanonból kilőtt drón csapódott be egy közösségi házba az északi határ menti Arab
Moszkva célja, hogy Ukrajna légvédelme egyre porózusabb legyen, így tetszés szerint csapást mérhessen a polgári infrastruktúrára, gyárakra és katonai létesítményekre.
A héten szavazhat az amerikai kongresszus a 60 milliárd dolláros ukrán csomagról Hosszú hónapok óta vártak arra az ukránok, hogy
Vasárnap délután összeült a szűk hadikabinet Tel-Avivban az IDF főhadiszállásán, hogy megvitassák Izrael válaszát, amelyet a szombat éjszakai iráni drón-
Mindent megteszünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát! – olvasható Orbán Viktor miniszterelnök
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról dönthet szerdán az Országgyűlés. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus,
Tovább harcolnak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezetben a korábbi csapatkivonások és a Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalások ellenére
Amíg január végén 4 303 115 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban,
Donald Trump volt amerikai elnök bizalmas körökben arról beszélt a Washington Post forrásai szerint, hogy azonnal véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának,
Washington belvárosában a Hamász által túszként tartott foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek a palesztin szervezet által Izrael ellen végrehajtott terrortámadás után
Kijevi katonai források számoltak be a brit The Economistnak, hogy Oroszország eldönthette milyen sorsot szán Harkiv városának az ukrán határ közelében. A
Kijev állítása szerint sikeresen csaptak le egy oroszországi légibázisra. Ukrán tisztségviselők pénteken azt állították, hogy az oroszországi morozovszki légibázist célzó
Az ukrán elnök kilenc hónapig gondolkozott rajta, végül úgy döntött, hogy ezentúl a 25 éveseket is be lehet sorozni a