Csúcsot döntött a lakossági hitelezés: úgy viszik a kölcsönt, mint a cukrot
Búgócsigaként pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem
Búgócsigaként pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem
Az MBH és az OTP is változtatott július elején a hitelkamatain. A MBH olcsóbbá tette a személyi kölcsönét, az OTP
Több ezer babaváró hiteles van már most is bajban, az ötéves türelmi idő letelte után pedig a sokszorosára nőhet a
Ma kicsengetnek az iskolákból, a bankok azonban már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől
A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország már két alatt átvette a vezetést –
Csúcsot döntött a személyi kölcsönök folyósítása, a lakáshitelt is vitték, mint a cukrot. A jelzáloghitelek kamatai még csökkentek a negyedik
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban
A lakáshitelezés a földbe állt tavaly, az állomány kizárólag az államilag támogatott hitelek miatt bővült, de csak minimális mértékben. Hitelkiváltás
A hatalmasat növekvő Görögország lett a magyarok tengerparti kedvence, másfélszer annyi időt töltöttünk el ott, mint Horvátországban. A legtöbb pénzt
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban, és szinte
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni –
Emelkedő átlagdíjak és kárkifizetések jellemzik a több mint 3,3 millió szerződésből álló lakossági vagyonbiztosítási piacot. Az egyéni lakásbiztosítások tavaly 15
Rekorderedménnyel, 1451 milliárd forintos profittal zárta 2023-at a magyar bankszektor. A hitelezés csak szerény mértékben bővült, a betétállomány pedig csökkent.
Majdnem másfélszeresére, 1585 milliárd forintra nőtt egy év alatt az az összeg, amit a magyarok külföldi utazásokon elköltöttek. A kint
Januárban nagyon felpörögtek a lakáshitelek, a babaváró támogatás viszont csúnyán visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek,
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány, most először egy hónapig szabadon felmondhatjuk a szerződésünket az évfordulójától függetlenül. A biztosítók
Gyorsan emelkedett a taglétszám, és a befizetések is csúcsra jártak az egészség- és önsegélyező pénztáraknál. 81 milliárd forinttal a kifizetések
Rekordösszeget tettek félre tavaly azok, akiknek volt miből. Mások a magas kamatok mellett is kénytelenek voltak magukat újabb adósságba verni,
A januári újabb kamatplafon bevezetése óta egymást előzgetik a bankok a legolcsóbb lakáshitelekért folyó verseny élmezőnyében. Most éppen a korábbi
Olyan magasra ugrott a legjobb hozamot adó állampapír kamata, hogy a kormány éjszakai rendeletében évi 1,2 millió forintban maximalizálta azt