Erre várt az egész ország – megszólalt a szakember Sallai Nóra állapotáról
Sallai Nóra, a népszerű Jóban Rosszban színésznője, és kisfia szeptember 27-én súlyos autóbalesetet szenvedett Alsónémediben. Az eset a színésznő és
Sallai Nóra, a népszerű Jóban Rosszban színésznője, és kisfia szeptember 27-én súlyos autóbalesetet szenvedett Alsónémediben. Az eset a színésznő és
Sallai Nóra, a népszerű Jóban Rosszban című sorozat színésznője, sajnos nem idegen a kórházi környezettől: gyerekkorában fél évig nem térhetett haza súlyos
Öten sérültek meg abban a balesetben, amelynek során vasárnap délután felborult egy mentőautó Budapesten a XV. kerületben – közölte az
Elgázolt a vonat egy embert Nyíregyháza közelében szombat este, Nyíregyháza és Vásárosnamény között hosszabb eljutási időkre kell számítani – közölte
Körtvélyessy Zsolt, Jászai Mari-díjas színész egy eddig kevéssé ismert történetet osztott meg Latinovits Zoltánnal való közös múltjáról, amely során súlyos
Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es főút 27-es kilométernél, a balesetben az egyik jármű utasa életét vesztette,
Oldószer gyulladt meg hétfőn reggel az Egis Gyógyszergyár Zrt. Keresztúri úti telephelyén, a tűzeset következtében két ember megsérült – közölte
„Jó úton járunk?” címmel viselkedésformáló kampányt indított a Continental Magyarország, melyben többek között Rékasi Károly példáján keresztül és számtalan szemléletes
Kigyulladt a Debrecenből Füzesabonyba tartó vonat mozdonya kedden a tiszafüredi állomás közelében; az utasokat időben leszállították – közölte a Mávinform
A rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet hétfőn hajnalban a kelet-horvátországi Szlavónbród (Slavonski brod) közelében, Malino településen, 14-en
Baleset miatt mindkét irányba sávzárásra, Vásárosnamény irányába pedig kilenc kilométeres torlódásra kell számítani az M3-as autópályán, a 45-ös kilométernél –
A tengerbe zuhant Délnyugat-Anglia partjai előtt egy brit katonai helikopter, a személyzet egyik tagja meghalt. A brit királyi haditengerészet csütörtök
Halálra gázolt egy kombájn egy láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározó 17 éves fiút hétfő este, majd elhagyta a helyszínt,
Mississippi államban 7 ember meghalt és több mint 35-en megsérültek, amikor felborult egy utasokkal zsúfolt busz egy autópályán – közölte
Gázolás miatt 15-30 perces késésekre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra lehet számítani a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon – tudatta szombat délután
Két autó összeütközött, az egyik jármű vezetője meghalt pénteken a 6-os főúton Szekszárd és Tolna között – közölte a Tolna
Baleset miatt nagy a torlódás az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, a Nagy-Duna-hídon – közölte az Útinform csütörtök
Hétfőn reggel két helyen is gázoltak a vonatok – derült ki a MÁVINFORM posztjaiból. – A Kassáról Hatvanba tartó, Miskolcról 7:38-kor továbbindult Hernád InterCity
Két fiatal meghalt közlekedési balesetben, egy harmadikat pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők vasárnap hajnalban Budaörsről, közölte az Országos
Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze a főváros XIV. kerületében a Thököly úton, a Szabó József utca közelében, a