Skip to content
Közbeszéd

  • Belföld
  • Külpol
  • Belpol
  • Sport
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Pletykafészek
  • Vélemény
Szabados Richárd: 9 milliárd forint keretösszegű programmal segítik a vállalkozások digitalizációját
Gazdaság

Szabados Richárd: 9 milliárd forint keretösszegű programmal segítik a vállalkozások digitalizációját

2024.12.10. MTI aktuális,  hírek

Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Szabados Richárd hozzátette, a Demján Sándor Programban megvalósuló fejlesztés azokat a cégeket célozza, akiknek nincs vagy inaktív a honlapja vagy a közösségi média felületük.

Az érintettek a programnak köszönhetően a különböző hírközlési vagy távközlési szolgáltatókkal két éves szolgáltatási szerződést köthetnek, amelynek része a weblap vagy a közösségi média felület elkészítése, tárhelyszolgáltatás és a céges e-mail fiókok kialakítása.Az államtitkár úgy vélte Magyarországon 10-13 ezer olyan vállalkozás működik, amelyeknek szükségük van a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program szolgáltatásaira.

A program támogatója az NGM, a lebonyolítója pedig a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. – ismertette Szentgyörgyi Balázs, a közhasznú társaság ügyvezetője.

Kiemelte, a programban pályázóként részt vehetnek a magyarországi székhellyel rendelkező, köztartozásmentes, legalább egy embert foglalkoztató, csőd, felszámolás vagy végelszámolás alatt nem álló mikro- és kisvállalkozások, egyéni vállalkozások, szövetkezetek.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Ezeket olvasta már?

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

  • Szívszorító hírek érkeztek Michael Schumacher állapotáról
  • Illés Boglárka: Magyarország gazdasági sikeréhez az exporton keresztül vezet az út

Cikkajánló

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024.05.02. Toók-Bernhardt Bettina

A világ top 50 EdTech vállalata között a Xeropan. Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech

Vályogtól a könnyűszerkezetig - alternatív technológiák helyzete az ingatlanpiacon

Vályogtól a könnyűszerkezetig – alternatív technológiák helyzete az ingatlanpiacon

2024.08.14. Közbeszéd

A folyamatos fejlődés az építőipart sem kerüli el, de az újabbnál újabb gyorstechnológiák mellett a több száz éves megoldások is

Infláció másképp: a zöldségek felét otthagynánk a piacon a tavalyi áron.

Infláció másképp: a zöldségek felét otthagynánk a piacon a tavalyi áron

2023.08.16. Közbeszéd

A tepsis krumplinak nem most van a szezonja, de ha hátradőlünk az LCD-tévénk előtt egy pohár citromos vízzel, rájöhetünk, hogy

Babakötvény 2025: Csökkent a kamat, de így is akár 10 milliós megtakarítást lehet vele elérni

Babakötvény 2025: Csökkent a kamat, de így is akár 10 milliós megtakarítást lehet vele elérni

2025.02.17. Közbeszéd

Február 1-jén fizettek kamatot a Babakötvények, ez 32 milliárd forint jóváírását jelentette a gyermekek Start-számláján. Ezzel egy időben a Babakötvények

Mostantól maximum évi 1,2 millióért lehet venni a legmagasabb kamatú állampapírból

Itt a nagy állampapír kisokos: Nagyot bukhatsz, ha nem figyelsz erre

2025.02.21. Közbeszéd

Sokat veszíthetnek a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetők, ha devizabefektetésre váltanak. A most kamatfizetési fordulónaphoz érkezett Prémium Magyar Állampapír (PMÁP)

Végre itt a plusz pénz: jövő februárban jön a 14. havi nyugdíj első részlete

Nyugdíjasok, figyelem! Januártól változnak a szabályok, a 13. havi nyugdíj is benne van

2025.11.22. Közbeszéd

Az idősebb korosztály számára a 2026-os év jelentős lehetőségeket és egyben változásokat is tartogat: a Magyar Államkincstár (MÁK) kifizetésein túl

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Közbeszéd legfrissebb hírei

  • Pénzhoroszkóp 2026. március 18.: Megnyílnak a pénzcsapok – három csillagjegy bankszámlája jelentősen megduzzadhat szerdán
  • Szerelmi horoszkóp 2026. március 18.: A Vénusz tánca sorsdöntő vallomást és váratlan találkozást hoz szerdán
  • Napi horoszkóp 2026. március 18.: Sorsfordító felismerés érkezik – három csillagjegynek mindent megváltoztat a szerda
  • Az új kormány alatt dől el, hogy a zöld átállás nyertese lesz-e Magyarország
  • Horror a benzinkutakon: drágul a benzin és a gázolaj, keddtől újabb pofon jön az autósoknak
  • Megvannak Magyarország legjobb kórházai, milliókat érő díjat osztottak ki a győzteseknek
  • 13 titkos billentyűkombináció, amiről kevesen tudnak: Így spórolhatsz napi 30 percet
  • Kiderült, hogyan akar 8 milliárdot kaszálni a magyar fiatal, aki saját bányát szerzett Afrikában
  • Brutális fordulatot vett az időjárás: nincs kegyelem, ez vár ránk a héten
  • Ketyeg az óra, fontos határidőt jelentett be a NAV
  • Vége a bujkálásnak? Dobrev Klára brutális felszólítást küldött a miniszterelnöknek, mindenki a választ várja
  • Eldőlt a sorsunk? Magyar Péter megüzente: 28 nap múlva népszavazás dönt Magyarország jövőjéről
  • Orbán Viktor: „Választanunk kell, ki alakítson kormányt: én vagy Zelenszkij”
  • Kitört a számháború: Megdöbbentő különbségek a Békemenet és a Tisza Párt létszámbecslései között
  • Miközben a világ lángokban áll, Kína olyat lépett, amivel az egész bolygót a markában tartja
  • Súlyos buszbaleset Baranyában: Gödörbe hajtott egy jármű, tíz mentőegység a helyszínen
  • Brutális adok-kapok: Milliós üzletek és megalázó bukások a Cápák közöttben – Volt, aki azonnal pezsgőt bonthatott
  • Vége az 5 forintos áramnak: Ötszörös pénzt fizetnek a magyar napelemeseknek a visszatáplált energiáért
  • 4 milliárd euró sorsa dőlt el, a magyar cégek is hatalmasat kaszálhatnak
  • Kozmikus vagyon: Ez a 4 csillagjegy biztosan milliárdosként fog megöregedni

Oldalak

  • Adatvédelem
  • Impresszum
  • Partnerek
  • Rólunk
Közbeszéd logó

Hírek, tények, vélemények.
Minden amiről a köz beszél, csak őszintén, csak egyenesen.

Copyright © 2026 Közbeszéd | Minden jog fenntartva!